2022-ben adtuk hírül, miszerint távozik az Equilibrium frontjáról Robse Dahn énekes. A zenész szinte azonnal beindította szólóbandáját, amely értelemszerűen a saját nevén fut, mostanra pedig már teljes egészében elkészültek a debütáló lemez munkálataival.
A formáció áprilisban rukkolt elő első kislemezes dalával, a Harlekin & Krieger című nóta keretén belül, egyúttal kiderült, hogy az első lemezükre további tíz dalt került elhelyezésre. A napokban derült ki, miszerint a várva várt lemez augusztus 16-án fog debütálni Harlekin & Krieger elnevezés alatt, ráadásul mind a borító, mind a dallista napvilágra került.
„Végre elkészült a lemezünk, amelyre 11 remekmű került fel! Amikor rájöttem, hogy az utamnak folytatódnia kell, azonnal tudtam, hogy ki mindenkire lesz szükségem ahhoz, hogy erőteljes hanghordozót alkossak. Közel egy évtizede váltjuk egymást a színpadokon, most a színpad helyett a stúdiót osztjuk meg. A mély barátság és az egymásba vetett bizalom valami egészen rendkívülit alkotott, a végeredménytől pedig egész biztosan eldobjátok majd az agyatokat!” – mesélte korábban a zenész.
A csapat most egy vadonatúj dallal is kedveskedett a fanoknak, választásuk pedig a Hey Sturm című szerzeményre esett.
Dallista:
1. Sonata Arlecchino
2. Harlekin und Krieger
3. Hey Sturm
4. Amenthes
5. Aus dem Gleichgewicht
6. Von der Schenke zur Taverne
7. Kleine weiße Friedenstaube (feat. Stumpen)
8. Lied der Nacht
9. Nostalgia (feat. Dom R. Crey)
10. Flamme der Revolution
11. Viva la Caida