Harlekin & Krieger elnevezés alatt, augusztus 16-án jelenik meg a ROBSE debütáló lemeze, amelyre mindösszesen tizenegy tétel került fel. A formáció annak a Robse Dahnnak a nevét viseli, aki egykoron a német Equilibrium frontembere, a zenekarból pedig 2022-ben vált ki.
„Amikor rájöttem, hogy az utamnak folytatódnia kell, azonnal tudtam, hogy ki mindenkire lesz szükségem ahhoz, hogy erőteljes hanghordozót alkossak. Közel egy évtizede váltjuk egymást a színpadokon, most a színpad helyett a stúdiót osztjuk meg. A mély barátság és az egymásba vetett bizalom valami egészen rendkívülit alkotott, a végeredménytől pedig egész biztosan eldobjátok majd az agyatokat!” – újságolta a zenész a banda és a lemez kapcsán.
A formáció ez idáig két dalt mutatott be a hamarosan érkező kiadványról; elsőként a címadó Harlekin & Krieger című szerzemény került napvilágra, majd ezt követően a Hey Sturm című alkotás vált közkinccsé. A csapat most egy harmadik kedvcsinálóval is előrukkolt, a választásuk pedig a dalszöveges kisfilmmel kísért Von der Schenke zur Taverne nevezetű dalra esett.
Dallista:
1. Sonata Arlecchino
2. Harlekin und Krieger
3. Hey Sturm
4. Amenthes
5. Aus dem Gleichgewicht
6. Von der Schenke zur Taverne
7. Kleine weiße Friedenstaube (feat. Stumpen)
8. Lied der Nacht
9. Nostalgia (feat. Dom R. Crey)
10. Flamme der Revolution
11. Viva la Caida