Még el sem kezdődött a forgatás, sőt még maga a zenekar sem bólintott rá végérvényesen a banda életét feldolgozó adaptáció készítésére, amikor kitört az első nagyobb vihar. A film producerei már a kezdetek kezdetén olyan hangzatos címkékkel promotálták a nyersanyagot, minthogy a vásznakon majd fény…
Ahogyan arról nemrégiben beszámoltunk, máris bejelentette új lemeze készületeit a Mägo de Oz. Az új felállású formáció januárban adta ki Alicia En El MetalVerso címre keresztelt alkotását, amelyet jelenleg is gőzerőkkel népszerűsítenek (kritika ITT). Mint azt megtudhattuk, a spanyol mágus valamikor…
Váratlan, ugyanakkor nem túl meglepő változások álltak be tavaly a Mägo de Oz háza táján, a zenekarból ugyanis egy hét leforgása alatt távozott Javier Dimínguez (Zeta) énekes, majd nem sokkal később követte őt Patricia Tapia énekesnő is, aki 17 éven át volt a Mägo pacsirtája. A két énekes azóta egy…