Még októberben érkezett a hír, miszerint After Forever egykori frontasszonya az idei évben szólóban indul turnéra. Maga a kezdeményezés a Beste Zangers nevezetű műsornak köszönhető, ahol az énekesnő több, mint húsz éves karriert maga mögött tudva vált népszerűvé hazájában, Hollandiában.
Újonnan jött hírnevét jelenleg is hátra dőlve élvezi, hamarosan azonban melegítheti a Ghost Love Score-os hangszálait, ugyanis heteken belül visszatér a színpadra, hogy kezdetét vegye különleges koncertsorozata. A vokalista csakis holland turnét ütemezett be magának, ami olyannyira érdekelt lett, hogy a tervezett januári fellépések mellett, februárban, márciusban, májusban és júniusban lesz egy-egy jelenése.
Ha minez nem lenne elég, áprilisban jelenik meg a Nightwish várva-várt kilencedik nagylemeze, ami elmondása szerint merőben más lesz, mint a zenekar eddigi kiadványai. A Tuomas Holopainen vezette brigád egyébként a megjelenést követően világkörüli turnéra indul.