Tavaly jelent meg a Nightwish kilencedik nagylemeze, ami a Human. :II: Nature. elnevezést kapta. A zenekar eddig két virtuális koncertet adott a kiadvány nyomán, majd ezt követte néhány, közönség előtti fellépés. Úgy tűnt, az enyhítéseknek köszönhetően lassan minden visszakerül a megszokott kerékvágásba, ám most újfent felerősödni látszik a jelenleg is tomboló világjárvány.
Ebből adódóan a Nightwish most úgy döntött, a fanok és a zenekar egészségi állapotát előtérbe helyezve lemondja az elkövetkezendő turnéját, a fellépések pótlásáról később adnak tájékoztatást.
Sajnálattal tudatjuk, hogy az Oroszországot, Ukrajnát és a Fehéroroszországot érintő turnénkat is át kell ütemezni. A rajongóink, a velünk utazó személyzet és a zenekar minden tagjának egészsége számunkra a legfontosabb.
– fogalmaztak.
A csapatunk fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy új időpontokat találjunk, amiről a lehető leghamarabb értesíteni fogunk titeket. Megértéseteket köszönjük.
– tették hozzá.