An Evening With Nightwish In A Virtual World munkacím alatt kerül vetítésre a Nightwish első koncertje, ami a tavaly megjelent Human. :II: Nature című nagylemezük bamutatójaként szuperál. A zenekarnak rengeteg nehézséggel kellett szembenézni az elmúlt időszakban, hiszen a koronavírus-járvány sok koncertet követelt, melyek pótlása jelenleg is kilátástalan helyzetben van.
Ha mindez azonban nem volna elég, Marco Hietala januárban jelentette be távozását a zenekarból, ezzel énekes és basszeros nélkül hagyva az 1996 óta működő formációt. A zenész viszonylag komoly pontokkal indokolta visszavonulását, azóta pedig nem is hallat magáról. Tuomas Holopainen bevallotta, Hietala távozása újabb rést hasított a bandán, így Emppu Vuorinennel közös nevezőre jutva állapodtak meg az együttes feloszlatásának kérdésében.
A zenész azonban az ürömben örömöt is talált, hiszen már most elkezdte a tizedik Nightwish-album készületeit, elmondása szerint pedig 2023-ban már meg is indulhatnak a felvételek. A Nightwish tehát egy ideig még biztosan működőképes lesz, Marco utánpótlását pedig holnap ismerheti meg világ, ugyanis a koncert előtt fog bemutatkozni, miközben temérdek rajongói kérdésre ad feleletet.
Az egykoron teljesen finn tagok által kovácsolt zenekar lázasan készült a fellépésekre, a kulisszákból pedig a fanokat sem hagyták ki, így több képet és röpke videót készítettek, amiket közösségi oldalaikon tettek közzé. A minap például együtt nézték meg a végeredményt, ami elmondásuk szerint egyszerre volt vicces és elképesztő.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon