Májusban kaptuk fel a fejünket a hírre, miszerint öt év után feléledt hamvaiból a német Xandria. A formáció majdhogynem a teljes legénységet lecserélte a visszavonulás időszakában, ami Dianne van Giersbergen énekesnő távozásával kezdődött.
A banda azonban szép csendben újjáalakult, május végén pedig nemcsak Reborn című kislemezüket csodálhattuk meg, hanem az újjáalakult formációt is, amit immáron Ambre Vourvahis énekesnő neve fémjelez. A fiatal énekesnő teljes új színt festett a nagy utat bejárt zenekar térképére, egyúttal teljesen új lendülettel vágtak neki a közelgő nagylemez munkálatainak.
Köztudott, hogy a Reborn mellett további egy dalt megfilmesített már a formáció, ám ez idáig nem osztottak meg rendelkezésre álló információt a publikálásáról. Ma azonban ismételten megtörték a jeget és bejelentették, hogy az újdonság a You Will Never Be Our God címet viseli, és szeptember 7-én fog debütálni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon