Legelőször akkor fordult meg a fejemben, hogy milyen jó lenne már egy rakás ABBA-nótát hallani az Amberian Dawntól, amikor első ízben kezdték ABBA-metálnak csúfolni a zenéjüket. Na most, az ABBA-metál kifejezés egy bizonyos fokon már-már megtisztelőnek hat, mintsem gúnyosnak. Egyébként is, ha valamivel lehetetlenség vitába szállni az az, hogy az ABBA egyike azon popelőadóknak, akik konkrétan az egész világot, és magát a zenei szcénát korlátok nélkül befolyásolta, dalaik még mindig ugyanúgy frissnek hatnak, mint annak idején, amikor publikálták őket.

Kétségtelen, hogy a svéd négyes egy halhatatlan életművet pakolt le az asztalra, még valamikor fénykorukban, örökségük pedig ilyen-olyan formában rendre visszaköszön a popműfajon belül és még azon is túl. Persze mondhatjuk, hogy nem nagy „was ist das” feldolgozni egy ABBA-t, na de ne feledjük, hogy az azért az egyszerűbb feldolgozásokba is beletörhet az ember bicskája. Az Amberian Dawn valamikor a karrierje elején még szimfonikus metál játszott, aztán Capri érkezésével gondoltak egyet és elkezdték elhagyni ezt az úgynevezett hullámvasutat, majd jegyet váltottak egy teljesen más vidámparkba.

A zenekar munkásságát mindig is erősen befolyásolta az ABBA kultusza, s ezt nem is titkolták, aztán, amikor felütötte a fejét ez az ABBA-metál história, nem is tiltakoztak ellene, inkább tisztességesen belesimultak és már önmagukat is ekképp kezdték jellemezni. Ahhoz, hogy megértsük mi is zajlik pontosan a Take A Chance soraiban mindössze néhány dolog szükséges: szeretni kell a szimfonikus metált, és ismerni az ABBA munkásságát, vagy szeretni kell az ABBA munkásságát és felfedezni miként formálják át más elődók a legendás műveket. Amikor először hallgattam bele a lemezbe rögtön az a felismerés lett úrrá rajtam, hogy ha az ABBA metált játszanak, akkor az pontosan így hangozna.

Az Amberian Dawn feldolgozásai, amolyan tisztelgés a nagyok előtt, hiszen többször is közölték, igyekeztek nagy becsben tartani az eredetit, egyes dalokkal pontosan ezért nem végeztek túl nagy átkomponálást, mivel elveszne az egésznek a varázsa. Amellett se lehet túlzottan elmenni, hogy Capri korábban rendszeresen színpadra lépett ABBA-dalokkal, s az, hogy a zenekara most meglépte ezt a feldolgozásáradatot, egyértelműen mutatja, hogy élvezettel tette hozzá saját elképzeléseit a dalokhoz, mert ugye mindig dolgozik az emberben az „én a helyükben ezt másképp csináltam volna”.

Päivi Virkkunen tökéletesen lehozza egymaga, amit eredetileg Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad kettőse fémjelez. A klasszikus képzéssel rendelkező finn énekesnő egyre többet mutatott meg igen terjedelmes hangjából, amit egyébként az Amberian Dawn-lemezeken nem igazán interpretált. Gondolok itt arra, hogy Heidi Parviainen távozásával átértékelődött a banda stílusa, az ének is teljesen másként szól, noha Capri is ugyanúgy képes operásan énekelni, de ő ezt az adottságot csak amolyan kiegészítőként használja.

Megmondom őszintén, nekem Capri volt az a plusz, ami hiányzott a zenekarból, a szimfonikus metálon belül egyébként is kezd egy kicsit elfáradni ez a túlzott operás nyüzsgés, mivel mindenki egy kicsit Tarja Turunen vagy Simone Simons szeretne lenni. Éppen ezért számít üde színfoltnak, amikor egy énekesnőváltás pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét, noha sokan az eredetire esküsznek. Éreztem, hogy a Lay All Your Love On Me feldolgozása még tartogat magában meglepetéseket, mi több meg voltam róla győződve, hogy a zenekarnak egy teljes lemeznyi ABBA-nótát kell feldolgoznia, mivel ezek után már adta magát a kérdés, hogy vajon hogyan szólna tőlük egy Gimme! Gimme! Gimme! vagy egy Mamma Mia. Szívesen meghallgattam volna azt is, Capri miként fomálná saját képére mondjuk a The Winner Takes It All-t, de ezt a dal – egyelőre – sajnos még nem dolgozták fel.

80%-ban a dalok pontosan a legnépszerűbb kategóriából lettek kiválasztva, akadt azonban néhány tétel, amit személy szerint én korábban még nem hallottam, így most amellett, hogy sikerült mindezt úgymond „bepótolni”, meg is szerettem a nótákat a feldolgozott formában. Metálos lévén nyilván mindenkiben felmerül a fintor, hogy akkor most belehallgasson-e a kiadványban vagy sem, illetve, hogy egy zenekar nevetség tárgyává válik-e azzal, hogy meglép egy ilyen döntést. Tekintve, hogy az AD kapott most hideget-meleget a kritikusoktól, egyszerűen lehetetlen elmenni az mellett, hogy azért hallottunk már a palettán ilyen-olyan átiratokat, és ha valamit érdemes átültetni metálba, az természetesen a régi idők meghatározó popslágerei, mert azok az előadók azért mérsékelten inspirálták azokat, akik hozzá nyúltak a dalokhoz.

Dallista:

Side A:
01 Super Trouper
02 Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)
03 SOS
04 Head Over Heels
05 The Day Before You Came

Side B:
06 Angeleyes
07 That's Me
08 Mamma Mia
09 Under Attack
10 Like An Angel Passing Through My Room
11 Lay All Your Love On Me

Előadó: Amberian Dawn

Lemez: Take A Chance – A Metal Tribute To ABBA

Kategória: feldolgozáslemez

Értékelés:9/10