Rangos díjat kapott a Sabaton, de máris elveszíthetik

sabaton_1.jpg

A Svéd Szkeptikusok Szövetsége (Vetenskap och Folkbildning) „Az év közoktatója” díjjal tüntette ki tavaly a Sabatont, mely díjat egyébként rendre újságíróknak vagy tudósoknak ítélnek oda. Ez az első eset, amikor egy metálbanda vitrinjébe kerül a trófea, a Sabaton pedig munkássága során egyértelműen megérdelete, most azonban úgy fest, hogy nem örülhetnek sokáig a váratlan megtiszteltetésnek.

„A Sabaton egyedülálló módon ötvözi művészi munkáját a közfelvilágosítással. Egy olyan világban, ahol elárasztanak bennünket az álhírek és az összeesküvés-elméletek, a tényekkel ellenőrzött információk onnan érkeznek, ahonnan sokan a legkevésbé várnánk – egy heavy metal bandától” – fogalmazott Pontus Böckman, a Svéd Szkeptikusok Szövetségének elnöke.

„A lehető legjobban kezdtük az évet. Imádunk zenélni, és már eddig is jelentős mennyiségű elismerést kaptunk a lemezeinkért, de hogy egy ilyen díjjal ismerjék el a kemény munkát és az erőfeszítést, ami a dalaink témáiban rejlik, az egészen más dolog. Rengeteg energiát fektetünk minden egyes dalba, amit írunk, és kéz a kézben dolgozunk a történészekkel és a  tudósokkal, hogy biztosítsuk, hogy amit a világ elé tárunk, az pontos és tényszerű legyen. Ez olyasvalami, ami mellett kiállunk, és mindent megteszünk azért, hogy ugyanebben a szellemben folytassuk.” – reflektált a hírre Pär Sundström, a zenekar basszusgitárosa, aki egyébként a legfőbb ludas abban, ha a szövetség úgy dönt, hogy visszavonja a kitüntetést a Sabatontól.

Történt ugyanis, hogy felszínre került egy 2015-ös keltezésű Pär Sundström-interjút, melyben meglátásuk szerint a zenész ellentmondásos megjegyzéseket tett az oroszok által megszállt Krím-félszigetről, ráadásul – becslések szerint –  a koncertet a Nattvargarna nevezetű motorosbanda szervezte, amely közel áll Vlagyimir Pityinhoz. Éppen ezért most felülvizsgálják az esetet, minden esetre a banda Carolus Rex című dala már törlésre is került arról a Spotify lejátszási listáról, amely Svédországot hivatott képviselni.

„Szükségtelen egy olyan lista, ahol a politikusok mondják meg mit hallgass és mit ne...” – kommentálta a basszeros, miután bevallotta, hogy neki fogalma sem volt arról, hogy szerepelnek a listán, mindaddig amig közölték velük, hogy a dalukat eltávolították az összeállításról.

Arról egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy valóban elveszik-e a díjat a zenekartól vagy sem.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása