Dianne van Giersbergen: „Sosem hagytam volna el az Ex Librist”

about-dianne.jpg

Noha Dianne van Giersbergen immár húsz éve aktívan zenél, az énekesnő nevét, mégis 2013-ban ismerhette meg a közönség, amikor is Manuela Kraller helyére került a német Xandriában. Az énekesnő azóta valósággal szárnyalt, egyszerre helytállt mind a Xandria, mind az Ex Libris élén egyaránt, emellett töb projekt részese is lett, napjainkra pedig már nincs is olyan metálzene kedvelő, aki ne ismerné a holland énekesnő nevét és munkásságát.

Dianne jelenleg első szólólemezén dolgozik, amely a Soulward Bound elnevezést kapta, és amelyről már hallhatóvá vált az első kislemezes tétetl, az After The Storm című dal keretén belül. Az énekesnő a közelmúltban mesélt pályafutásáról egy internetes magazinnak, a beszélgetés során pedig többek között arról is szót ejtett, miszerint függetlenül attól, hogy a Xandria által vált igazán népszerűvé, sosem fordult meg a fejében, hogy cserébe felhagyjon a saját csapata építésével.

„Természetesen el voltam fogalva azzal, hogy új dalokat írjak a progresszív metált játszó bandámnak, az Ex Librisnek. 2004-ben alapítottam a zenekart, és amikor csatlakoztam a Xandriához, sosem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam őket. Szükségünk volt egy kis szünetre, de örömmel mondhatom, hogy miután a Xandriával elváltak útjaink, 2019-ben kiadhattam az ANN-lemezt az Ex Librisszel, amire nagyon büszke vagyok!” – reflektál a kérdésre, mely szerint mi mindennel foglalkozott az elmúlt öt évben.

„Emellett a vállalkozásommal, a Precious Metal Jewelry-vel is elfoglalt voltam. Ez az én saját kis ékszermárkám, amit adományozott (basszus)gitárhúrokból és cintányérokból készítek. Az anyagokat híres és feltörekvő zenekaroktól szerzem be. Az alkotásaim révén, ezek az anyagok második esélyt kapnak arra, hogy ragyogjanak! Mindazonáltal, amivel még nagyon el voltam foglalva az elmúlt öt évben, az az, amit hamarosan mindannyian hallhattok majd az első szólólemezem, a Soulward Bound dalai révén.” – tette hozzá.

collage83388.jpg

Kiderült emellett az is, hogy miért pont öt éven át fog tartani a Soulward Bound megjelenése!

„Az első dal megírása, felvétele és kiadása felé vezető út pontosan 5 évig tartott (attól a pillanattól fogva, hogy elhagytam a Xandriát). Ebben az 5 évben arra törekedtem, hogy ismét felfedezzem magam énekesként a szimfonikus metálon belül. A lemez az utamat fogja tükrözni, éppen ezért egy igencsak rendhagyó módon fog megjelenni: felosztva 5 évre, és minden évben 2 kislemez fog megjelenni. Az összes ilyen dal kiadása azt jelenti, hogy az emberek sokkal jobban megismerhetik majd a lemez összes dalát, egyúttal esélyt adok magamnak arra is, hogy folytassam a vállalkozásom, a Precious Metal Jewelry terjedését, csakúgy mint a saját bandámat, az Ex Librist.” – osztja meg a követőkkel logikus tervét.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy már nagyon hiányzik neki a színpad, de egyelőre még nem áll készen a visszatérésre!

„A jövő év kicsit korai lenne, mivel még csak egy-két dalt tudnék előadni. Viszont amint meg lesz a teljes setlistem, határozottan tervben van, hogy visszatérjek a színpadra, ami nagyon hiányzik nekem, és úgy fest, hogy már én is nagyon hiányzok a rajongóimnak.” – mondta.

dianne-photo-from-video-1-by-blackbriar-scaled.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása