Ismét eltelt egy év, újdonságokból pedig nem volt hiányt, hiszen havonta, sőt, hetente jelentek meg izgalmas darabok a nagyérdemű legnagyobb örömére. Még most is akad néhány lemez, ami majd csak ezek után jelenik meg, noha kétségtelen, hogy fél lábbal 2024-ben járva, már a jövő évi újdonságok tartják lázban a zenekedvelőket.

Idén sem volt könnyű feladat összekaparni a top10-et, hiszen a tavalyi lista egészen kacifántosra sikeredett, ezen túllépve viszont az idén ténylegesen csak a tíz, legkedvesebb lemez került fel az ítélkezés oltárára, csakhogy a feladat most sem bizonyult egyszerűnek. 2023-ban sem sikerült minden korongot górcső alá kapni, a lényegesebbekről azonban nyomot hagytunk. Érdekes, de amint decemberre lapoztuk a naptárat, egyfajta késztetést éreztem, hogy visszanézzem mi mindenről számoltunk be az év elején, és be kell vallanom értek meglepetések.

Furcsa mód néhány lemez kapcsán meg voltam győződve róla, hogy még tavaly jelentek meg, olyannyira hosszú idő telt el a debütálásuk óta, s értelemszerűen nem is okoztak maradandó pillanatokat. Kedvemre való lemez azonban akadt bőven, hiszen idén például ismét új kedvencekkel bővült a listám, sőt olyan zenekarok is okoztak meglepetéseket, akiket már ilyen-olyan módon szinte temetni kezdtem. Ettől függetlenül persze nem kerülhetett fel minden, így a képzeletbeli dobogóról olyan előadók hiányoznak majd, mint a Bloodbound, a Beyond The Black, a Kamelot, a Gloryhammer, vagy a Within Temptation – utóbbit szerintem nem is kell magyaráznom, hogy miért.

Májusban nem várt fordulatot vett az évem, és hogy ennek köze van-e a listán szereplő egyes lemezekhez, azt még magam sem tudom, noha érdekes felfedezés volt számomra, hogy az előzőkkel ellentétben idén a keményebb korongok domináltak nálam, noha egy-két újdonság is magával tudott ragadni. Mielőtt még bárkiben felmerülne a kérdés, igen, tényleg ezek a lemezek pörögtek nálam a legtöbbet, sőt, egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy ne hallgatnék dalokat a soron következő kiadványokról – vezetés közben különösen nyugtató jelleggel bírnak.

#10 Burning Witches – The Dark Tower

Amikor elkezdtem gondolkodni az év végi listán, a Burning Witches még csak eszembe sem jutott, mint esetleges képviselő, aztán valahogy mégis felverekedte magát, de hangsúlyozom, épphogy. Valamikor a nyár vége felé kezdtem barátkozni a lemezzel, aztán már azon kaptam magam, hogy egyre többször pörögnek az olyan szerzemények, mint a címadó The Dark Tower, az Evil Witch, az Unleash The Beast vagy mondjuk a Renegade.

#9 Apostolica – Animae Haeretica

Függetlenül attól, hogy az összes alapot lenyúlták a Powerwolftól, az Animae Haeretica azért tartalmaz olyan slágereket, amiket lehetetlenség kiverni a fejünkből. Számomra a Skyfall és Rasputin lett tuti befutó, de a lemez többi dalához is szívesen visszatérek, még akkor is, ha a korong nem fürdőzik a sajátos jegyekben.

#8 Doro – Conqueress – Forever Strong And Proud

Tény és való, hogy Doro Pesch sosem fog túlzottan megújulni, de azért mégsem véletlenül birtokolja a metálkirálynő megnevezést. Tény, hogy vannak olyan dalai és szövegei, amiktől a falat kaparom, de az sem vitás, hogy ha true metalhimnuszt akarunk hallani, akkor azt jobbik esetben nála kell keresni, és bizton állítom, hogy meg is találjuk. Nem lettem szerelmes a lemezbe, mindössze annyira kedveltem meg, hogy olyan lemezeket előzzön be, amiket egyébként sem biztos, hogy feltettem volna erre a listára.

#7 Therion – Leviathan III

Amennyiben a megjelenést nézzük, akkor a Leviathan-trilógia utolsó darabja számít a legfrissebbnek, hiszen alig két hete jelent meg. 2021-ben és 2022-ben sem volt Leviathan-mentes az év végi összegzés, a zenekartól pedig nem vehető el a tény, hogy ezúttal is kitettek magukért; még akkor is, ha egyértelmű, hogy a három lemez közül a második lett a leggyengébb. A Leviathan III méltó módon tett pontot a történet végére, és mint mindig, úgy most is a fura című nóták lettek a legkiválóbbak.

# 6 For I Am King – Crown

Az idei évem egyik legkedvesebb felfedezése volt a For I Am King és a csapat új lemeze, a Crown. Körülbelül annyira volt szükségem erre a korongra, mint egy falat kenyérre, noha nem feltétlenül vagyok rajongója a metalcore-nak, a melodikus death metal azonban számomra olyan, mint egy adag nyugtató. E két műfaj szerelemgyereke a Crown, ami tele van érdekes fordulatokkal, nem mellesleg Alma Alizadeh játékos hörgése teszi csak igazán szerethetővé a kiadványt, amit a 38 percével többször is érdemes végigpörgetni, merthogy sokadik alkalommal sem válik unalmassá.

#5 Varg – Ewige Wacht

Három évet kellett várni a német Varg új lemezére, de mégérte! A zenekar új korszaka sokkal izgalmasabb, köszönhetően annak, hogy az énekesnő, Fylgja ezúttal több szerephez jutott, mint az előző lemezen, de a srácok „vissza a gyökerekhez” mottója is remekül átjött az új dalok révén, amelyek kivétel nélkül epikus utazásra invitálják a hallgatókat.

#4 All For Metal – Legends

A német/olasz tagok alkotta All For Metal debütáló lemezével üstökösként robbant be a köztudatba, népszerűségük pedig napról napra gyarapszik. Természetesen a srácok „a nagy öregek” által lefektetett alapokkal dolgoztak, azonban sikerült olyan sajátságos jegyekkel fűszerezniük az unalmasnak vélt témákat, hogy egyszerűen megkerülhetetlen alakok lettek a színtéren. Ennek ékes bizonyítéka a Legends című lemez, amelyhez már-már élvezet visszatérni, amikor az embernek fogalma sincs arról, hogy épp mihez van kedve, és mihez nem.

#3 Grymheart – Hellish Hunt

Mint azt valahol fentebb elhintettem, idén az extrémebb vonal képviseltette magát leginkább a lejátszási listáimon, amin visszatérő kedves vendég a Kovács Gábor vezette Grymheart. Ahogyan azt a kritikám során is ecseteltem, annak idején nagyon imádtam a Wisdom zenéjét (sőt, a mai napig szívesen hallgatom a csapatot), a feloszlásuk azonban betöltetlen űrt hagyott nemcsak a palettán, de a szívemben is egyaránt. A Grymheart nemcsak betöltötte ezt az űrt, de magasabb szintre emelte azt, hiszen ezúttal sem tudok kiemelni csupán egyetlen kedvencet a korongról, mivel a teljes alkotás meg tudott nyerni magának, amire rég akadt példa. Kínos ilyenkor azt mondani, hogy már alig várom a folytatást? Egyúttal, szeretnék köszönetet mondani a Scarlet Records-nak, amiért lehetővé tették számomra, hogy már a nyáron az egyik kedvencemmé váljon a Hellish Hunt!

#2 Never Obey Again – The End Of An Era

Bevallom őszintén, még most sem sikerült igazán dűlőre jutnom az első és a második helyezettet illetően, hiszen ha tehetném szívem szerint két lemez szerepelne az első helyen. Debütáló lemez még sosem tetszett annyira, mint az a munka, amit a NOA tett le az asztalra, a hátam is borsódzik a modern elemekkel tűzdelt metaltól, de ezek a srácok nagyon eltalálták az egyensúlyt. Az értékelés során már fecsegtem arról, hogy ennek a lemeznek top5-ben van a helye, noha már akkor egyértelmű volt számomra, hogy akár az első helyet is büszkén zsebelhetné be, ha épp nem egy olyan lemezzel haladna fej-fej mellett, ami egy fokkal kedvesebb a számomra, habár egymás ellen hallgatom őket.

#1 Feuerschwanz – Fegefeuer

Lassan értelmét sem látom ezeknek a listáknak, azokban az években, amikor a Feuerschwanz új lemezt ad ki, hiszen garantált az észtveszejtő siker! A srácok kb. a Das Elfte Gebot óta képtelenek hibázni, és bár két éve a Memento Mori lemaradt az aktuális listáról, szerintem azzal lehetetlenség vitába szállni, hogy a Fegefeuer viszont megérdemelten kapta meg az első helyet. Igen, naponta lejátszom a dalokat, ha nem is épp sorrendben és nem is a teljes lemezt, de azért nem telik el nap a Fegefeuer képviselői nélkül. Személy szerint engem olyannyira meg tudott nyerni a hanghordozó, hogy az instrumentális változatot is ugyanúgy képes voltam élvezni, mint a rendes, énekes felvételeket, ami már önmagában is nagyszó.