A 2021-es megjelenésű Call Of The Wild, illetve a 2023-as Interludium után végre hivatalosan elkészült a Powerwolf vadonatúj nagylemeze, amelyet még idén a boltok polcaira fog küldeni Dorn Attila és csapata.
A német farkasok elmondása szerint, pályafutásuk legjobb lemezével fognak piacra törni, noha pontos dátumot egyelőre nem ismertettek. A beharangozó alapján, a félelmetesen jó lemez rövidesen teljes mértékben finishbe ér, ugyanis az utolsó simításokat végzik rajta, egyúttal kiderült, hogy ez lesz a zenekar eddigi leglegendásabb alkotása.
A formáció egyébként a turnédátumokat is megszellőztette már, így szinte kikövetkeztethető, hogy a várva várt új lemez valamikor a nyár végén vagy legkésőbb az ősz közepén fog megjelenni.