Köztudott, miszerint új lemezzel készül a Visions Of Atlantis, mely formáció két évnek ezelőtt publikálta legutóbbi korongját, Pirates elnevezés alatt. A kiadvány egy teljesen új fejezetet nyitott a zenekar történelmében, önmagukat felülmúlva ugyanis életük lemezét pakolták a publikum elé. Kritika ITT.
A srácok tavaly szimfonikus változatban is boltokba küldték a kiadványt, amelynek az A Pirate’s Symphony címet adták, most azonban egy teljesen új anyaggal terveznek visszatérni, noha továbbra is a kalózos vonalat veszik majd alapul, ugyanis az újdonság az előző lemez folytatása lesz. A Pirates II – Armada című nagylemez július 5-én keríti majd hatalomba a nagyérdeműt, tartalma pedig tizenkét dalból tevődik össze.
A Clémentine Delauney vezette együttes ma közzétette az új lemez első beharangozóját, a választás pedig a lemez címadójának is betudható Armada című dalra esett, amelyhez klipet is forgattak, kissé hasonló stílusban, mint a két évvel ezelőtt megjelent Master The Hurricane című nóta kapcsán.
Dallista:
01. To Those Who Choose to Fight
02. The Land of the Free
03. Monsters
04. Tonight I’m Alive
05. Armada
06. The Dead of the Sea
07. Ashes to the Sea
08. Hellfire
09. Collide
10. Magic of the Night
11. Underwater
12. Where the Sky and Ocean Blend