Pénteken kerül boltokba a Visions Of Atlantis vadonatúj nagylemeze, a Pirates II – Armada, amely a 2022-es Pirates lemez folytatása. A zenekar két dalt mutatott be az elmúlt hónapok során a kiadványról, most pedig befutott a harmadik, egyben utolsó felvezető is.
Az Armada és a Monsters című dalok rendre lenyűgözték a hallgatókat, a csapat elmondása szerint pedig az új lemez sokkal sötétebb és keményebb alkotás lesz, mint elődje, amely egyúttal a zenekar történelmét is egy jóval magasabb szintre fogja emelni.
Clémentine Delauney korábban már többször is nyilatkozott az újdonságról, elmondása szerint igyekeztek egy minden tekintetben változatos lemezt készíteni, olyan fűszerezéssel, amely nem feltétlenül megszokott tőlük, ennek egyik kiemelkedő példája a most debütált Tonight I’m Alive című dal, amelyre a zenekar marokkói kiruccanása volt igen nagy hatással.
„A legfőbb hatás a marrákesi utazáshoz köthető. Marrákesben voltunk nyaralni, ahol az utcán mindenféle ütőshangszeren játszottak az emberek. Éjszaka a Jemaa el-Fnaá-ban (ami egy népszerű piac Marrákesben) gyűltek össze zenélni. Ezek a zenészek vagy egy egész családból, vagy csak barátokból állnak, olyanokból, akik megszokták a közös zenélést, ráadásul rengeteget improvizálnak, zeneileg viszont annyira valódinak tűnik, annyira ösztönösen csinálják. Ezeknek az ütős hangszereknek olyasfajta ritmusa van, amely azonnal tüzet gyújt benned. Véleményem szerint ez egy nagyon kulturális dolog, egy kiváló módja annak, hogy összegyűljünk.” – mesélte Clémentine a Female Fronted Power-nek, hozzátéve, hogy:
„Imádtuk a ritmust, a hangzást, a melegséget, és még néhány hang élességét is. Metalbanda vagyunk, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne használhatnánk más hatásokat a zenénkben. A szimfonikus metal magát a klasszikus zenét hozta át a metálba, akkor mi mért ne próbálhatnánk ki valami mást? Népi hangszerekkel is játszottunk már, de ezúttal csakis olyan elemeket szerettünk volna beépíteni a zenénkbe, amelyeket ott szerettünk meg. A dal munkacíme egyébként a marokkói hatás tiszteletére Jemaa el-Fnaa volt.” – folytatta, mintegy felelevenítve a Pirates című lemez sokszínűségét is, melyen korongon Ben Metzner (dArtagnan, Feuerschwanz) vendégszerepelt népi hangszereivel.
Dallista:
01. To Those Who Choose to Fight
02. The Land of the Free
03. Monsters
04. Tonight I’m Alive
05. Armada
06. The Dead of the Sea
07. Ashes to the Sea
08. Hellfire
09. Collide
10. Magic of the Night
11. Underwater
12. Where the Sky and Ocean Blend