Április 5-én jelent meg a Within Temptation vadonatúj szerzeménye, amely az A Fool’s Parade elnevezést kapta. A zenekar legutóbbi korongja egyébként tavaly került a boltok polcaira, és bár a tartalom nagyrészét már megismerhettük az elmúlt néhány évben, a fanokat még így is sikerült megosztania a kiadványnak, amelyről ITT található kritika.
Az új dalt egyébként Alex Yarmak, ukrán producer/énekes közreműködésével vették fel, a dalhoz készült kisfilm pedig egyenesen a háború sújtotta Ukrajnában forgott. A videóklip debütálását a mai napra tűzték ki, alább pedig meg is tekinthető.
„Ez a dal, a régóta várt 2024-es Bleed Out-turnénk előfutára, amely kifejezi az elkötelezettségünket afelé, hogy továbbra is rávilágítsunk arra a folyamatos egzisztenciális harcra, amellyel Ukrajna néz szembe Oroszország kegyetlen inváziója ellen.” – fogalmaztak korábban a dal kapcsán.