Csekkold gyorsan a Ghost filmjének előzetesét!

nonameghost2024.jpg

Noha a Ghost jelenleg is gőzerőkkel tervezgeti a 2022-es Impera utódját, mindig akad idő egy monumentálisabb kitérőre. A zenekar tavaly hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint, idén nyáron a mozikba csalogatja közönségét a Tobias Forge vezette alakulat, ugyanis egy különleges Ghost-film van érkezőben!

A zenekar tavaly szeptemberben adott két elképesztő show-t a Los Angeles-i Kia Forum-ban, a srácok pedig mindkét fellépést rögzítették, a koncertekről pedig már akkoriban is köztudott volt, hogy valami oltári nagy melónak lesznek a darabjai.

„Klubzenekarokkal is zenéltem, de még sosem láttam ilyen szintű interakciót a közönségtől, úgy ahogyan az most megtörtént. Ezek voltak a legjobb show-k, amiket a Ghosttal csináltam, mert végre valahára nem kellett látnom azokat az átkozott mobiltelefonokat.” – mesélte a Hammernek Forge.

A banda mindkét koncerten ugyanazt a 21 dalt adta elő, amelynek jóvoltából a Ghost összes albumából ízelítőt kapott a közönség, egyúttal rálátást kaphatunk Tobias Forge karakterének folyamatos átalakulására is. A Rite Here Rite Now című anyag június 20-án, valamint 22-én csalogatja majd az érdeklődőket a mozikba, a jegyértékesítés egyébként tegnap vette kezdetét, de már az első komolyabb betekintővel is barátkozhatunk, amely ugyancsak a minap debütált.

Ez nem elég? Sebaj, van még folytatás! A banda tegnap azt a fantasztikus hírt is bejelentette, hogy mely országokban kerül majd levetítésre a Rite Here Rite Now, ami nekünk jó hír, hogy Belgrádban, és/vagy Szegeden is vetítik majd az alkotást, méghozzá június 20-án. És ha már a premiereknél tartunk, akkor miért is ne pottyanjon ki az első tétel is az újdonságról, amely most Absolution lett.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása