Unleash The Archers – Phantoma (2024)

By: Sarok Bettina 2024. máj 13.

Hatodik lemezével tért vissza a kanadai Unleash The Archers, négy évvel azután, hogy piacra dobták a nagysikerű Abyss című lemezt. A zenekar 2007-ben alakult, első lemezüket pedig 2009-ben dobták piacra, a világ pedig már ekkor a lábaik előtt hevert, a srácok ugyanis kiváló érzékkel kombinálják a klasszikus power metált a dallamos death metál elemeivel, amelyre Brittney Slayes énekesnő emberfeletti tehetsége pakolja fel azt a bizonyos koronát.

A zenekar természetesen nem szereti megírni kétszer ugyanazt a lemezt, így amellett, hogy tartják magukat az úgynevezett alapokhoz, nem félnek újdonságokkal tarkítani a jól bevált receptet. A zenekar csúcspontjaiként a 2017-es Apex valamint a 2020-as Abyss tartandó számon, míg a május 10-én debütált Phantoma egyfajta meglepetéslemezként definiálható, hiszen a klasszikus elemeken túl bőségesen kiszolgálták a hallgatókat némi kortárs modern metálos jegyekkel, a várt eredmény azonban egészen ingadozó.

Óriási visszhangja van manapság a mesterséges intelligenciának, a vélemények megoszlanak, azonban abban mindenki egyhangúlag egyet ért, hogy bármennyire is úgy fest, hogy az AI-ban a jövő, viszont sosem fog felérni a hús-vér emberek munkájához, mivel az AI sosem lesz képes érzelmeket közvetíteni, mivel egy élettelen dolog, ami nem érez, nem él át bizonyos életszakaszokat, amelyek komoly inspirációt nyújtanak a dalszerzéshez, mindössze összekalapálja az emberek által létrehozott opuszok prototípusait, amely bár feltűnően érdekes, mégis megmarad robotos, érzelemmentes szerkezetnek .

Az Unleash The Archers nem titkolja, miszerint nemcsupán vizualizációs célra használták fel az AI-t, néhány szöveget ugyanis a Chat GPT közbenjárásával szereztek, elmondásuk szerint azonban pusztán azért, hogy elmondhassák magukról, hogy kipróbálták, nagy örömöt azonban nem leltek benne. A Phantoma némiképp folytatja a jól bejárt utat, ami az első lemeztől fogva fémjelzi a zenekart, továbbra is műfajok egész kavalkádja mutatkozik be a dalokban, a klasszikus heavy- és power metaltól kezdve egészen a popos, elektronikus elemekig.

A lemezt nyitó Human Era valószínűleg a zenekar egész pályafutásának leggyengébb termése, erős túlzás azt mondani, hogy olyan semmilyen a dal, de ha egy kissé barátságosabb jelzővel kellene illetni, akkor azt mondanám, hogy langyosvíz. Az Unleash The Archers valódi lénye a Ph4/NT0mA révén dörren fel, az elektronikus hangzással megtámogatott tétel egy masszív, slágergyanús szerzemény, az impozáns refrénnel és a játkos gitárszólókkal potenciális himnusz-jelölt.

A The Collective egy sokkal hevesebb atmoszférát teremt, melynek egyes részei leginkább a DragonForce-ra emlékeztetnek. A hosszú már-már speed metálba átnyúló gitárszóló, és a füstölgő kétlábdob kiváltképp előtérbe kerül, míg a robusztus, mégis egészen lírai kórusokat hörgéssel ellensúlyozzák. A Green & Glass egy különleges tétel, a fantasy minden lényét magában hordozó nótát Grant Truesdell és Andrew Saunders gitárosok teszik igazán kiemelkedő darabbá, míg a Gods In Decay egy sokkal könnyedebb, popos beütésekkel kiékelt darab, ami viszonylag eltörpül a metálosabb szerzemények mellett.

A kötelező ballada szerepeltetése is kipipálható a Give It Up Or Give It All révén, míg a Ghosts in The Mist egy egészen eklektikus szerzemény, amely részben csatlakozik a könnyedebb dalok táborába, a refrénje azonbna egészen fülbemászó, a hörgést pedig robusztus riffek támogatják. A lemez egy kettős féltornádóval zárul, a Seeking Vengeance és a Blood Empress képében.

Előbbit különös körforgás járja át, a tétel, amely eleinte egy pörgős nótának mutatja magát, a refrén megjelenésével szinte észrevétlenül tempót vált, és egy középtempós dallá formálódik, ez a kettőség pedig folyamatosan váltja egymást. A Blood Empress ahhoz képest, hogy egy könnyen emészthető, popos elemekkel felvértezett nóta, Brittney markáns, erőteljes, nem mellesleg sokszínű éneke mégis óriási energiával ruházza fel.

Többszöri hallgatás után sem tudom igazán belőni, hogy hol bújik meg az a pont, amitől meglepetéslemezként aposztrofálták a Phantomát, merthogy bár tényleg kapunk néhány szeletet a metal populárisabb szegleteiből, a lemezből sajnos nagyon hiányzik a változatosság. Kevés egyediséget, de annál több kísérletet tartalmaz a lemez, aminek hatására, véleményem szerint a várt eredmény messze elmarad az Abyss és az Apex ovációjához képest. Amíg az említett két lemez méltó folytatása annak, amit az előző képviselt, a Phantoma most egy kicsit túlságosan is megkeverte a lapokat, de ettől függetlenül egy igazán ambiciózus dalcsokrot hallhatunk, csakhogy koncepcióban most nem üt akkorát, mint az elődök.

Dallista:

1. Human Era
2. Ph4/NT0-mA
3. Buried In Code
4. The Collective
5. Green & Glass
6. Gods In Decay
7. Give It Up Or Give It All
8. Ghosts In The Mist
9. Seeking Vengeance
10. Blood Empress