Elvellon – Ascending In Synergy (2024)

By: Sarok Bettina 2024. máj 24.

A 2010-es megalakulásukat követően lassan, de biztosan indult el a gyártási folyamat a német Elvellon háza táján, olyannyira, hogy a zenekar mindössze 2013-ban rukkolt elő a bemutatkozó kislemezével. Egy évvel később újabb kislemezt hoztak nyilvánosságra, mígnem 2015-re megszületett egy középlemez, majd 2018-ig nem igazán hallatott magáról az együttes.

Nos, mint kiderült, ekkorra már első nagylemezük is végleges formát öltött, az Until Dawn című hanghordozó pedig cseppet sem okozott csalódást, sőt, óriási sikert aratott. Maga a korong egyébként igencsak részletgazdag alkotássá formálódott, hiszen a zenekar 12 dalt pakolt fel rá (köztük a már korábban megjelent dalokat), így a tartalom jócskán túllépi az egyórás időhosszt.

A formáció második nagylemeze május 17-én töltötte fel a boltok polcait Ascending In Synergy címmel, ezzel láthatóan tudatosítva a fanokat arról, hogy ők bizony kicsit sem kapkodják el a munkát, merthogy a gyümölcsöző végeredményhez idő szükséges. Na persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a zenekar üresben töltötte volna idejét a két lemez közötti időszakban, az új korong készületein túl, ugyanis egy koncertlemezt is kiadtak – nyilván az első termés dalaival a fedélzeten.

Korábban már szót ejtettem arról, hogy manapság már egyáltalán nem tud lázba hozni a szimfonikus metal, egyszerűen kiveszett a műfajból az a fajta izgalom, ami annak idején eléggé mérvadó volt, de napjainkra már annyi banda csinálja szüntelenül ugyanazt, hogy igazán nagy meglepetésekre már egyáltalán nem számíthat az ember. Ettől függetlenül továbbra is itt vagyunk, hogy üdvözöljük az újdonsült „trónbitorlókat”, a Nele Messerschmidt énekesnő vezette Elvellon pedig egy abszolút figyelemre méltó brigád, amely a folytonos klisék ellenére is képes megragadni a zenekar tájára érkezőket.

A zenekar ezúttal sem aprózta el a munkát, s noha az újdonság most csak cirka 56 percet ölel fel, a dalok most sem rövidek, viszont jól kidolgozott, kerek egész alkotások. A formáció okosan alkalmazza a nagy nevek által kiaknázott jegyeket, plusz zenéjüket különböző hatásokkal spékelik meg, melyek akkor is megkülönböztetik őket az átlagos szimfonikus metált játszó bandák sokaságától, ha épp nem váltják meg a világot.

A lemez egyik húzódala egyértelműen az A Vagabond’s Heart, amely mindaz mellett, hogy egy kegyetlenül fülbemászó darab, hosszú idő óta a legjobb szimfonikus alappal szolgálja ki a nagyérdeműt. A My Forever Endeavour-ben folkos elemek jelentkeznek be, némi frissességet hozva a történetbe, az Ocean Of Treason pedig az eddigieknél jobban rátapos a gázpedálra.

A lírai Last Of Our Kind bármennyire is furcsa, de a lemez csúcspontjaként aposztrofálható, míg a modern elemekkel randevúzó Into The Vortex a lemez egyik legsúlyosabb darabja; a gitárok legalábbis itt szólnak a legjobban, míg az énekesnő ismét megragyogtatja hangja sokszínűségét. Az egyetlen negatívum, amit fel tudtam fedezni, az, hogy az A Legacy Divine-ban némi önismétlés üti fel a fejét, de a zenekar még ennek ellenére is ugyanúgy képes lekötni a hallgató figyelmét, amely egyébként a lemez során egy pillanatra sem lankadhat.

Megfigyelhető, hogy a zenekar elképesztő könnyedséggel vált tempót egy szempillantás alatt, a tetőpontot végül a több, mint kilenc perces The Aeon Tree hozza el, amelyben szó szerint sokminden történik. A lírai vonallal induló dal, a zenekar legkidolgozottabb műve lett, amelyben a monumentális szimfonikus betétek dominálnak, a gitárok pedig csupán a hetedik percet meghaladva csatlakoznak, ezzel is egy utolsó nagy dobást véghez víve. Az epikus hangzásban bőven jeleskedő lemezre végül az Epiphany Of Mine teszi fel a koronát, amely szüntelenül megtartja azt a színvonalat, amely az első dal felcsendülése óta átjárja az egész albumot.

Szépen kidolgozott lemez lett az Ascending In Synergy, amely a szimfonikus metal egy újabb árnyalatát mutatta be. A zenekar igencsak sajátos felfogásban dolgozik, nem ragaszkodnak a pátoszos kórusokhoz, sem pedig a felesleges töltelékekhez, cserébe tisztességesen kitöltik az adott játékidőt, gondosan ügyelve arra, hogy a dalok ne hagyjanak tüskéket a hallgatóban.

Akinek esetleg tetszett a banda bemutatkozó lemeze, annak nem fog túl nagy meglepetést okozni az Ascending In Synergy, a srácok ugyanis pontosan ott folytatják, ahol hat évnek ezelőtt abbahagyták, azzal a kis aprósággal kiegészülve, hogy most sokkal epikusabb formát kaptak a szerzemények, de nem kétlem, hogy a következő lemezre már sokkal masszívabban megjelennek majd a zenekar sajátos jegyei, amelyek más formációkra nem feltétlenül jellemzők.

Dallista:

1. Unbound
2. A Vagabond’s Heart
3. My Forever Endeavour
4. Ocean Of Treason
5. The Aftermath Of Life
6. Last Of Our Kind
7. Into The Vortex
8. A Legacy Divine
9. The Aeon Tree
10. Epiphany Of Mine