Tavaly nyáron jelent meg a Saurom legutóbbi lemeze, amely az El Pájaro Fantasma címet viseli. A korong bár tartalmaz magában ikonikus dalokat, nem győzte meg túlzottan a nagyérdeműt, noha a zenekar még ennek ellenére is teltházas arénakoncerteket adott Spanyolország-és Mexikó-szerte. Kritika ITT olvasható a lemezről.
A formáció most nyilvánosságra hozta, miszerint elkészültek vadonatúj nagylemezükkel is, amely 2025 tavaszán fog debütálásra kerülni. Az új kiadvány az El Principito avagy A kis herceg címet viseli, a korong alapjául pedig természetesen Antoine de Saint-Exupéry népszerű könyve szolgált. A Miguel Ángel Franco vezette alakulat már azt is nyilvánosságra hozta, miszerint a lemezbemutató turné 2025. március 21-én veszi kezdetét, a jegyeket pedig már értékesítik, a spanyolok ugyanis egy minden eddiginél grandiózusabb műsorral kívánja megörvendeztetni a fanokat.
A zenekar olyannyira jól halad a munkálatokkal, hogy már a lemez borítóját is bemutatták, egyelőre plakát formájában, amely egyúttal egy igazán különleges meghívóként szuperál a jövő évi bulikat illetően. Elmondásuk szerint a háromórás fellépés minden egyes mozzanata egy különlegességet takar, ilyen többek között a cirkuszi művészek produkciója a dalok alatt, az elképesztő effektek és a pirotechnika elmaradhatatlan látványossága, a temérdek vendég érkezése, valamint az El Batallón de Mordor nevezetű kórus közreműködése.