Még 2018-ban kiderült, miszerint az általunk is bemutatott zenekar elkezdte második lemezének munkálatait, amit Emblas Saga elnevezésen, tavaly decemberben küldtek volna a boltok polcaira. A zenekar egy közleményben tudatta a közönséggel, miszerint az újdonság - bizonyos okok miatt - idén januárban…
Az általaunk is bemutatott formáció, még tavaly bejelentette, miszerint készülőben van második nagylemezük, amit idén kívánnak az üzletek polcaira küldeni. A nyár folyamán meg is érkezett a hír, miszerint újdonságuk az Emblas Saga elnevezést kapta, és december 6-án hódítja majd meg a világot - ekkor…