Őszintén vallott kiégéséről Floor Jansen!

41635915295_077ac39e78_k.jpg

Az After Forever egykori énekesnője 2010 körül értesítette rajongóit arról, miszerint kiégéssel néz farkasszemet. A vokalista sokáig szenvedett a teljes kimerültség miatt, érzelmeiről azonban sokáig nem volt hajlandó nyilatkozni.  Egy korábbi interjú keretein belül azonban végre megtörte a csendet, és elárulta, hogy nagyon közel állt ahhoz, hogy végleg letegye a mikrofont.

Rendszeresen torokfertőzést kaptam, lélegezni is nehéz volt, és a lépcsőzés is igen megviselt. Ettől az egésztől olyan fáradt vagy, hogy teljesen elveszíted az életkedved. A szívritmusom és a tüdőm is rendben volt, de valami baj volt. Szarul néztem ki, és úgy is éreztem magam. Életem során ez volt az egyetlen alkalom, amikor közel álltam ahhoz, hogy elhagyjam a zenét - utáltam, és rettenetesnek találtam. Nem akartam meghallgatni, nem tudtam énekelni, minden alkalommal megakadtam, amikor csak megpróbáltam. De túlságosan makacs voltam, hogy feladjam.

- vallotta. A holland előadó most újfent megnyílt a téma kapcsán, küzdelmeiről pedig hosszas, őszinte sorok közepette bontakozott ki. 

Amikor kiégsz, félni kezdesz dolgoktól, mert nem szeretnéd, ha megismétlődnének. Félni kezdesz az általad végzett munkától; amikor ki vagy égve, akkor egyszerűen utálod. Mélységes gyűlöletet éreztem az éneklés és a metál iránt. A korlátlan szeretetem valóságos gyűlöletté változott. Még csak énekelni sem tudtam.

- kezdte.

525134_490249564351123_1114970303_n.jpg

Egyszerűen nem tudtam énekelni. Amikor kezdesz felépülni, a dolgok is javulnak, de a félelem mindig ott marad. Apránként, a szeretetem is újra növekedni kezdett, és elegendő energiát kaptam az újrakezdéshez, de a félelem itt maradt.

- fogalmazott, majd a folytatásban már a pozitív hatásokról ejtett néhány szót, erősen utalva azokra a dolgokra, melyeknek köszönhetően újra talpra tudott állni.

A színpadon a helyem. Énekes vagyok; ez nem csak valami, amit csinálok, hanem az, ami vagyok. Nagyszerű volt végre ezt érezni, és látni, ahogy a dolgok szép lassan helyreállnak. Számomra ez egy csodálatos kiinduló pont volt, de mindenek előtt egy nagyszerű kiút az egészből. Nem hinném, hogy valaha is többet vagy akár keményebben dolgoztam volna, mint manapság. Itt a Nightwish, a szólókarrierem, édesanya vagyok és mindezek kombinációja.

- vallotta, majd befejezésül hozzátette:

Most már szinte örülök annak, hogy kiégtem, ugyanis ez egy kiváló lecke volt számomra azt illetően, hogyan ne tegyek dolgokat. Még mindig emlékszem a történtekre, de reméled, hogy sokkal előbb sikerül felismerni a tüneteket és nem figyelmen kívül hagyni őket.

- ismerte el.

20160703_004516_622915_1.jpg

Mint ismeretes, a vokalista tavaly ismerte be, miszerint közel állt egy újbóli kiégéshez, melynek ostora férjén és kislányán csattant - ekkor azonban már pontosan tudta, mivel is áll szemben.

Felismertem a tüneteket. Soha többé nem akarom azt érezni. Akkoriban rájöttem, hogy egy nagyon érzékeny személyiség vagyok. Amint elkezdtem jobban lenni, valami mindig visszarántott. Hazaértem és ingerlények voltam. Teljesen Hannes és Freja ellen voltam.

- idéztük szavait mi is.

A ReVamp alapítója, tudván milyen érzés bajban lenni, most egy jótanáccsal is ellátta sorstársait, ami szintén őszinte sorokba öntve közölt.

Rendben van, ha nem vagy rendben! A kiégés és a depresszió miatt nem kell szégyenkezni. Nem a te választásod volt, hogy belekerültél, de remélhetőleg megtanulod a létfontosságú dolgokat arról, hogyan kerüld el a jövőben. Oly sok mindent megtanulunk az életben: iskolába járunk, megtanulunk mindent az életről, - ezeket a dolgokat kivéve. Semmit sem tanulunk meg a pszichológiáról, sem pedig önmagunkról.

- fejtette ki monológját, majd így fejezte:

Mostanában kezdjük megérteni ezeket a dolgokat, de még mindig nagyon nehéz megérteni, hogy mi is zajlik egy depressziós vagy kiégett emberben. A hozzám közel álló emberek még csak nem is láthatták, hogy ez lesz, amikor megtörtént.

tumblr_nso65bucaj1qld3x0o3_12800.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása