A Nightwish alapításáról mesélt Tuomas Holopainen

4283375670_9f60a36d75_k.jpg

Napjainkban szinte már alig van olyan ember a Földön, aki ne tudná mi fán terem is a Nightwish, mint olyan. A célközönség szinte azonnal olyan nagy sikerű alkotásokat azonosíthat a banda nevével mint a(z) Once, a Wishmaster, vagy akár az Oceanborn – többek között.

Tény, hogy akadnak személyek, akik más-más korszakban lettek rajongói a csapatnak, melynek megalakulása egyébként egészen 1996-ra vezethető vissza. A Nightwish megalakulásáról szóló „regék” rendre három barát tábortűzkörüli társalgásáról tudósítanak, azonban Tuomas Holopainen most elárulta, hogy a kis csapat ötlete és felállása már jóval korábban megszületett.

Elmondása szerint az Angels Fall First című debütáló lemezük dalai már a seregben töltött hónapokban papírra kerültek, hiszen nagyobb elfoglaltsága amúgy sem akadt a napjainkban géniuszként számon tartott mesternek.

„Mivel nem kellett a fegyverekkel bajlódnom, megengedték, hogy a próbateremben zongorázzak. Azokban a hónapokban gyakorlatilag az összes dalt megírtam a debütálásunkhoz.” – emlékezett vissza a Metal Hammer riporterének.

A Nightwish és a Within Temptation ugyanazon évben robbantak a köztudatba, ráadásul mind két banda földöntúli tehetséggel megáldott énekesnővel a fronton vágott neki a nagyvilágnak. Előttük azonban már olyan csapatok tettek meghatározó lábnyomot a szimfonikus metál palettájára mint a Therion és a The Gathering, így okkal merült fel a kérdés, hogy lehet-e ezeket a bandákat esetleg a későbbiekben überelni? Na de mi volt a helyzet az énekesi poszttal?

juttunightwish243ar_vi.jpg

„A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a Nightwish-nek női énekesre van szüksége, mivel hatalmas rajongója voltam az olyan csapatoknak mint a The Gathering, a Theatre of Tragedy, a The 3rd and the Mortal és a Therion.” – fogalmazott.

Na de, hogyan is jött képbe az a Tarja Turunen, aki feltette a Nightwish-t a térképre?

„Egyszerűen fogtuk magunkat, elmentünk Tarja házához, bekopogtattunk és megkérdeztük, hogy nincs-e kedve énekelni a kis projektünkben, és csatlakozni a Nightwish-hez.” – árulta el Holopainen, visszaemlékezve arra, amikor Emppu Vuorinennel az oldalán elmentek felkérni Tarját, hogy legyen a zenekar alapítótagja.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása