Perversso címmel, október 14-én kerül boltokba a spanyol formáció negyedik nagylemeze, amit immár az új felállással rögzítettek, és amit egyúttal már az új nevük, tehát a Débler Eternia fog fémjelezni.
A Rubén Kelsen vezette brigád tavaly esett át többszöri tagváltásán, melynek következményeként távozott a csapatból a két alapító-testvér, valamint a frissen csatlakozott hegedűs is. A banda jövője eleinte bizonytalan volt, majd később egy lelkes posztban elárulták, hogy eszük ágában sincs feladni, mi több, már új lemezük is készülőben van.
A várva várt újdonsága most bepillantást nyerhetünk, mindezt a zenekar vadonatúj kislemeze gyanánt, ami a Cada Latido elnevezésen ma került publikálásra, egy igazán pikáns kisfilm tolmácsolásában.
Íme!