Kitálaltak a Débler alapítói: „Sokmindent átéltünk, de elérkezett az idő, amikor már képtelenek vagyunk egy csónakban evezni...”

collage223.jpg

Nemrégiben kapta mikrofonvégre a Débler Eternia megmaradt tagjait Rafa Basa, kinek kérdéseire készségesen válaszoltak a srácok. Az új korszak köré fonódott beszélgetés, azonban nem várt szikrákat izzított fel, ugyanis velősen szó esett a kis híján feloszlást eredményező nézeteltérésekről, és alapvetően a banda szétrobbanásáról is.

Az elhangzottakra reagáltak most a korábban csupán Débler néven futó zenekar alapítótagjai, Alex és Sergio Garcia, akik teljesen másként festették le a képet a miértekkel kapcsolatban, erősen kritizálva a Débler Eternia zenészeit, Rubén Kelsent, és Nelson Valenzuelát.

„Mindenekelőtt szeretnénk tisztázni, hogy az általunk kiadott közlemény a volt kollégáink, a RAFABASA.COM által készített interjújának a következménye. Természetesen, mielőtt még belefognánk, az együtt megélt dolgok után, a világ összes szerencséjét kívánjuk egykori kollégáinknak mind a zenei útjukhoz, mind a magánéletben egyaránt.” – fogalmaztak kezdésnek.

„Nyilatkozatunk célja pedig a következő pontok rendezése:

  1. A Déblert 2006-ban alapította Alex és Sergio Garcia. Az első zenész Victor Suarez, a második Daniel Fuentes, az utolsó pedig Nelson Valenzuela volt. Nem értjük, miért próbálják bizonygatni Nelson alapítótagságát, holott az interjúkban (ahol ő is jelen volt) úgy meséltük el a történetet ahogyan történt, ő sosem fűzött semmit a témához – egészen eddig. Nem szükséges hazudni és kitörölni magunkat a történelemből.

 

  1. A Noctem Diabolit és a Somniát is többnyire Alex (zene) és Sergio (szöveg) szerezte. Az SGAE szerzőijogi nyilvántartása szerint a lemezen aktívkodó tagok mindegyike 20%-ban részesül. Ezt a döntést demokratikusan hozták meg, tehát «pénzt vesztettünk», mivel mi, a szerzők kárpótoltuk a többi tagot, akik semmit sem alkottak, de egyéb, a zenekar által nem fizetett munkában részt vettek (merch promózás, stb). Ezt alátámaszthatják a banda egykori tagjai, és a producerek is.

 

  1. Az Adictium az első olyan lemez, amelyen Rubén a semmiből elkezdett dalokat komponálni (csinált is jónéhányat), Nelson pedig egyetlen dal (Grita Que No) készítésében segédkezett. Ezen a lemezen merülnek fel a szerzői jogokkal kapcsolatos problémák: Rubén követelte, hogy a 2. pontban összefoglalt 20%-os megegyezés ellenére, az Adictium dalai 50%-ban fűződjenek a nevéhez, mindezt azért, hogy senki se maradjon le a bevételről.

 

  1. A Débler feloszlása valóban terítéken volt, de akkor most hadd tisztázzuk, hogy miért is akartuk meghozni ezt a döntést:

A Débler negyedik lemezével kapcsolatban az volt a terv, hogy a zenekar történetének egyik legnagyobb költségvetésű projektjeként dupla lemez készüljön, visszatérve kicsit a Somnia album hangzásához, a szimfonikus részeket pedig egy szimfonikus zenekarral rögzítettük volna ( minden bizonnyal ezek Finnországban zajlódtak volna).

Az album már készül, a producere pedig ezúttal is Txus Di Fellatio (Mägo de Oz) lesz. Számunkra megtiszteltetés, hogy ismét ő állhat a gyártás élén, ez azonban bizonyos feltételek mellett, meghatározott határidőkhöz és hatalmas költségvetésekhez vezetett, ami végül a projekt végéhez vezetett.

Ennek az ambiciózus lemeznek az elkészítéséhez, a projekt szintjének megfelelő irányelveket kaptunk, amiket mindannyian hajlandók voltunk elfogadni, többek között, hogy: tilos élőben játszani mindaddig, amig a kompozíción dolgozunk, csendet generálunk a projekt bejelentéséig... Másfél hónap elteltével, a volt kollégáink máris megszegték a szavukat, úgy döntöttek, hogy hadat üzennek, szólókoncerteket vállaltak, és szólóanyagokat adtak ki.

Amikor ez megtörtént, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje leállítani a zenekart, mivel egyértelművé vált, hogy a projekt során a két fél között nem merül fel a közös ötlet megvalósítása.

Azt látva, hogy zenei téren már nem jutunk közös nevezőre, és hogy képtelenek vagyunk betartani az adott szavunkat, ami a csapat új lemezének készítésére vonatkozik, és hogy egyre bonyolultabbá vált a két fél közötti kapcsolat, hatalmas szívfájdalommal ugyan, de úgy döntöttünk, hogy távozunk. Sok mindent átéltünk együtt, de elérkezett az idő, amikor már képtelenek vagyunk egy csónakban evezni...” – állítják a Garcia-testvérek.

collage8389.jpg

Elmondásuk szerint, dacára mindennek rövidesen új és egyben izgalmas hírekkel jelentkeznek, a Débler pedig immár Débler Eternia néven, októberben jeleníti meg negyedik nagylemezét, ami a Perversso címet viseli. 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása