Débler Eternia – Perversso (2022)

By: Sarok Bettina 2022. okt 16.

Tavaly, viszonylag váratlanul robbant a bomba spanyol fronton, amikor is megtudhattuk, hogy két tag kivétel mindenki dobbantott a Débler fedélzetéről. A formáció jövője ezzel vízválasztóhoz ért, sokáig még azt sem lehetett tudni, hogy van-e még esély a folytatásra vagy sem. Hosszas csend után, végül magukhoz tértek a srácok és elárulták, hogy mindenképp tovább viszik a bandát, amelynek új tagokra van szüksége, hiszen határozott terveik vannak a jövőre nézve.

Ezt azzal is alátámasztották, hogy elárulták negyedik lemezük készülését, melynek megjelenését 2022-re datálták. Miután bejelentették az új tagok kilétét, amolyan főnix-szerű újjászületés lett úrrá rajtuk, hiszen ennek fényében nevüket is Débler Eterniára változtatták. Nem is kellet sokat várni az első felvezetőre, majd arra, hogy megtudjuk: Perversso címmel jelenik meg a várva várt újdonság, méghozzá október 14-én.

A banda eddig sem készített gyenge lemezeket, sőt, már az első korong is óriási siker lett, a harmadik korongra viszont egy bizonyos íveben már áttértek egy modernebb világra. Ezt részben most is hűen követték, noha teljes mértékben érzékelhető, hogy a banda lecserélődött, az alapemberek azonban továbbra is azt a színvonalat hozzák, amit már megszokhattunk. Az, hogy a banda soraiban változás állt be, nem róható fel negatívumként, mi több, nem vonható kétségbe, hogy ez egy szükséges lépés volt, ami kirázta őket a komfortzónából és a monotonitásból – mertek kicsit újítani és olyan eszközöket használni, amiket korábban nem hallhattunk tőlük.

Követve az eddigi receptet, a srácok ezúttal is intróval nyitják a hanghordozót, ami kimerül egy narráció és egy kórusbetét mixelésével. Már az elején megfigyelhető, hogy kifejezetten ügyeltek a dalok temperamentumára, így ehhez igazodva sorolták be őket. Nem is teketóriáztak sokáig azzal, hogy mely dallal csapjanak a húrok közé, ugyanis rendes dalként az Eternia fogadja a hallgatókat, ami az egyik legpörgősebb szerzeményük lett, ennek eleget téve Nelson dobos kicsit sem kímélte a hangszerét, rendesen odaaprít a dobhártyáknak – de hisz ez már messze nem újkeletű megoldás, a korábbi lemezeken is jócskán ki tett magáért.

A zenekar hangzását erősen a power metál jellemzi, amit folkos, olykor modern elemekkel díszítenek. A hegedű alap hangszer a nótákban ennek többé-kevésbé lehet örülni, az Afrodissia azonban a modernitást helyezi előtérbe, minden mást pedig mellőz maga körül. Az Afrodissia egyértelműen a korong legslágeresebb szerzeménye, éppen ezért nem ártott volna ha több dalban is megpróbálkoznak a modern elemekkel a hegedű helyett.

A Catrina nekem kicsit a Mägo de Oz-t idézi, abból is a Finisterra és a La Ciudad De Los Árboles érát, de mondjuk konkrét dalokat kellene említenem, akkor azt mondanám, hogy a Fiesta Pagana és a Ranxeira szerelemgyereke, a legelején viszont egy Tu Madre Es Una Cabra is visszaköszön. Valójában egész eddigi karrierjüket górcső alá véve, azt kell mondjam, hogy a Catrina lett munkásságuk egyik legparádésabb szerzeménye, tetszik az a tipikus latinos vonal, amivel átfonták a dalt, ilyent pedig korábban még sosem csináltak. Ebből is kivehető, hogy a tagváltás pozitív irányba sodorta őket, bátran mernek kísérletezni más-más kiegészítőkkel, mernek lépni az új felé, ami egy idő után szinte eztüsttálcán kínálja magát.

Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy spanyol honban csakis Txus di Fellatio képes szívhez szóló balladákat írni, akkor jelentjük, a mesternek vetélytársa(i) akadt(ak)! A Nuestra Última Canción több ízben vissza hozza a Mägo de Oz jegyeit, a zongorával kísért érzelmes dal, ugyanis elsőre kegyetlenül a Desde Mi Cielo-t idézi, a történet szempontjából viszont már a Nos Han Robado La Primavera-t. Sokszor a nyelvismerés mellékessé válik, amikor hallásra egyértelmű, hogy a szóban forgó szerzemény mély érzelmeken alapul, valós dolgokról mesél, tehát mindenképp megérinti a hallgatót, aki ha átélt hasonlót az elmúlt két év során, akkor feltétel nélkül a magáénak érzi az elhangzottakat.

Ügyelve arra, hogy ne törjék meg túlzottan a hangulatot, folytatásként a Cada Latido hallható, ami az első felvezető volt a korongról, és ami tulajdonképpen egy középtempós melódia, ettől függetlenül ugyanannyira fogós mint a gyorsabb darabok. Ha létezik ember a Földön, aki egyszerűen nem tud hibázni, ha felkérik egy közreműködésre, akkor az egészen biztosan Carlos Escobedo! Ez az ember mindig a maximum felett teljesít, lényegtelen, hogy épp mit tesznek elé, a súlyosabb gitárokkal felépülő Melodía de los Malditos pedig tökéletesen egyesül a két különböző orgánummal.

Még mielőtt végleg bezárulnának a fiktív bár kapui, még egy utolsó akciót learat a csapat a Jauría keretein belül, amelyről bár elsőre azt gondolnánk, hogy langyosvíz hatását kelti és simán átfolyik majd rajtunk, a srácok olyan refrénnel spékelik meg, ami pont az ellenkezőjét sugallja. Remek befejezése tehát az egyébként is mozgalmas lemeznek, amelyen mindenből kapunk egy keveset.

Mint már említettem, a zenekarnak eddig sem voltak gyenge lemezeik, és bár ez a negyedik album, amit a kezünkbe vehetünk tőlük, mégis olyan mintha az első lenne. Hogy miért? Ezúttal sikert önmagukon is túllépniük, s ha bár a kezdek óta megvannak az alapeszközeik, melyekkel dolgoznak, folyton képesek valami újat hozni. A Perversso egyértelműen szemlélteti, hogy ez most egy teljesen új korszak számukra, hiszen a dalok egyikét sem lehet párhuzamba vonni azokkal a művekkel, amiket eddig készítettek. Fogalmuk sincs arról mi az az önismétlés, nem ismerik a kudarc fogalmát sem, a fejlődés és az újjászületés viszont ismert terep számukra. Bevállalták, hogy egy félig kész lemezzel konkrétan a nulláról induljanak, még ők sem tudták hogyan tovább, amikor végül a szerencse rájuk ragyogott – soha rosszabb folytatást! Akadt egy-két nóta a lemezen, ami annyira nem győzött meg teljesen, ezeket nem is említettem, de úgy összességében elégedett vagyok a végeredménnyel. A Perversso egy érdekes, változatos lemez lett, aminek mindenképp érdemes adni egy óriási esélyt, hiszen az első három albumjukat magasan túlszárnyalja!

Dallista:

01. Abierto hasta enloquecer
02. Eternia
03. Afrodissia
04. Catrina
05. Perversso
06. Nuestra última canción
07. Cada latido
08. Melodía de malditxs (Ft. Carlos Escobedo)
09. Caperucita rota (Ft. Marta Yebra)
10. Jauría