Lunarian – Burn The Beauty (2022)

By: Sarok Bettina 2022. sze 20.

Ailyn azaz Pilar María Del Carmen Mónica Giménez García a Sirenia kapcsán lelt hírnévre, ám idejekorán kiderült, hogy nem ez a csapat lesz az, amiben feltétel nélkül ki tud majd bontakozni mindaz, ami a torkában rejlik. Az énekesnő igen szép és hosszú időszakot töltött a zenekarban, aztán kiderült, hogy ez még sem az ő terepe, így voltaképp azzal, hogy kitették őt a bandából, a kezébe nyomták élete lehetőségét, amit a spanyol szépség köszönte szépen jó erősen meg is ragadott.

A Sireniában adott volt egy múlt, egy elvárt hangszín és még egyéb olyan alap, amihez alkalmazkodni kell, aztán szinte már meg is szokja az ember a folytonos mókuskereket, mondván, minek változtatni, ha ez is jó. Ekkoriban az énekesnő egyre inkább felkapott lett, hiszen hazája legnépszerűbb folk-metálbandájával, a Mägo de Ozzal is duettezhetett, mi több, többször is meghívták fellépéseikre, ilyenkor pedig nemcsak az Astaroth általa újragondolt vokáljai bűvölték el a fanokat, de Patricia Tapia oldalán a Tres Tristes Tigres című slágert is előadta néhányszor.

Aztán Ailyn gondolt egyet és megalapította saját csapatát, a Her Chariot Awaits-t, mellyel átértékelte egész eddigi munkásságát, és voltaképp a nulláról indulva olyasvalamit tett le az asztalra, amit addig nem is lehetett elképzelni róla. Új alapok, semmi elvárás, élj a mának-mottó alapján az énekesnő bizonyította, hogy egyedül is képes megállni a helyét, tud magából újat mutatni és még a kisördög is képes kibújni belőle, ha az kell, hogy végre önmaga legyen.

Mostanában azzal hozta izgalomba közönségét, miszerint újabb banda csapott le rá, a Lunarian névre hallgató alakulat pedig már publikálta is első nagylemezét, ami a Burn The Beauty címet kapta. Elöljáróban annyit árultak el, hogy a lemez a szimfonikus metal jegyében született, tehát Ailyn visszahajózott azokra a vizekre, melyek már nem ismeretlenek, hanem sokkal inkább otthonosak a számára.

Érdeklődve, mégis egy cseppnyi félelemmel ültem neki tanulmányozni az újdonságot, remélve, hogy a félelem láncai majd apránkét a semmibe hullnak, amint elém tárul a hanghordozó tartalma. A lemezt nyitó Don’t Wait Until I’m Gone határozottan kezdte bennem eloszlatni a kétségeket, habár akarva-akaratlanul is de erősen a Within Temptation-t idézi, és ezt többszöri hallgatás után is ugyanúgy érzem. Ez persze nem róható fel negatívumként, hiszen a Nightwish, a Within Temptation, és az Epica olyan alapokat helyeztek le a szimfonikus metal palettájára, melyektől sokkal újabb attrakcióval nem igen lehet bombát robbantani, de méltán értékelésre méltó, hogy akadnak, akik szorgalmasan és nem mellesleg kitartóan próbálkoznak.

Kiváltképp tetszik, hogy bár szimfonikus metálról beszélünk, a Lunarian mégis a gitárokra hegyezte ki jobban a történet zenei részét, aztán ott van az egészet átjáró fűszer, ami maga Ailyn vagyis a hangja. Az énekesnő ezúttal is húzott egy merészet és úgy döntött, hogy továbbra is maga mögött hagyja az egysíkúságot és inkább megpróbál más-más technikákba belemászni. Sikerrel járt, hiszen bár tizenegydal kapott helyet a lemezen az énekesnő egyikben sem énekel ugyanúgy, van egy adott, történetesen szoprán hangszíne, amit folyamatosan formál, csiszol, ettől pedig sokkal színesebbé válik a történet.

Ailynt pontosan abban az évben ismertem meg, amikor ő lett a Sirenia énekesnője, és bár eleinte furcsának tartottam a hangját, később mégis megszoktam, megszerettem, azóta pedig figyelemmel követem. Nem sokszor okozott meglepetést, csalódást azonban még sosem, éppen ezért volt érdekes a gondolat, hogy a spanyol pacsirta mintha megint újjászületett volna, mivel ezúttal is egy teljesen új oldalát ismerhetjük meg. Az Embrace című dalban például hatalmasat énekel, csakúgy mint a Bleeding Out-ban, mely utóbbiban egy kicsit visszaköszön a Sirenia és a Therion is.

A lemez egyik kiemelkedő gyöngyszeme az Embers című sláger, ami amellett, hogy elektronikus elemekkel flörtöl, mégis inkább a heavy-és a power metal felé kacsingat, nem is teszi ezt rosszul. Eddig persze ez a dal az egyik legsokoldalúbb tétel, amihez ez idáig szerencsénk volt, pörgős, és persze az eddigiek példájára továbbra is gitárorientált. Hasonló tempót tart az őt követő címadó, melyben több zenekar stílusa is ötvöződik, de mégis valami kellemesen ismeretlent hallunk, az Endless Slepp pedig hasonló pályán próbál mozgásban maradni.

A lassabb temperamentumú Invincible elsőre kicsit furcsa tétel, az énekesnő hangilag nemcsak keleties vonalat próbál illusztrállni a hangjával, de egy kicsit a Disney felé is elviszi a dolgot, de azért ez nem olyan szörnyű, mint ahogyan elsőre hangzik. A Never Ending Circle-ben megmaradtak azért a Disney-jegyek az előző dal vokális részéből, ezúttal viszont csak aláfestőként figyelhetünk fel rájuk.

A Scarlet ezúttal is hangban hoz igazán nagy meglepetéseket, nem kicsiket, a gitárszóló továbbra is pompás, maga a dal pedig a maga módján igen hullámzó tempót forgat, kicsit olyan mintha egy libikókán ülnénk, az egyik percben még fent, a másikban pedig már lent találjuk magunkat. A záró Sacrifice-ra ezúttal sem tudnám rányaggatni a szimfonikus metal jelzőt, mivel ez alkalommal is keményebb témákat hallhatunk, mindezt a nóta teljes egészében.

Szeretem a meglepetéseket, különösen akkor, ha ezt egy olyan énekesnő teszi, akit mindenki egy adott zugba beskatulyáz, aztán a semmiből megvillan, és kiderül, hogy sokkal több van benne mint egy mezei kis hableány. Ailyn főnix-szerű megjelenései igen üde színfoltok lettek a palettán; mutatott már magából annyi mindent az évek során, hogy már számon sem lehet tartani, de most, a Lunarian nyomán újra bebizonyította, hogy még mindig képes új arcot mutatni, még mindig nem ismerjük igazán, még mindig titokzatos és ez jó, hiszen a későbbiekben talán még ennél is jobban szárnyra kap a képzelete. Ki tudja talán egy nap már azon kapjuk magunkat, hogy az Ailyn, akit eddig ismertünk megszűnik létezni, és egy dallamos death metal bandában tolja majd a hörgést albumról albumra – bevallom őszintén már csak ez hiányzik ahhoz, hogy végleg meg tudjon lepni.

Dallista:

1. Don't Wait Until I'm Gone
2. Dream Catcher
3. Embrace
4. Bleeding Out
5. Embers
6. Burn The Beauty
7. Endless Sleep
8. Invincible
9. Never Ending Circle
10. Scarlet
11. Sacrifice