Köztudott, miszerint új lemezzel készül a Within Temptation, mely formáció utoljára 2019-ben jelentkezett újdonsággal. A banda egyébként is szeret hosszabb szüneteket tartani lemezeik között, melyek folyamatosan modernebb formát öltenek. A banda még 2019-ben elújságolta a legújabb kiadvány készülését, majd Sharon den Adel azt nyilatkozta, hogy nagy eséllyel már 2022-re elkészülhet.
Mint kiderült, a banda még mindig dolgozik az alkotáson, melyet jövőre küldenek boltokba, erősítették meg a napokban egy interjúban. Elmondásuk szerint kiélvezik a lehetőséget, hogy előbb kislemezeket jelenítenek meg, ezzel is megmaradva a köztudatban.
„Tulajdonképpen én szeretem ezt módszert, mivel így hosszabb ideig figyel rád a média, amikor megjelentetsz egy albumot, egy pillanat alatt megőrülsz a rengeteg interjútól, amit végig kell csinálnod. Tudod, most ez más, mivel most minden tömörebb, ezzel pedig sokkal több figyelmet kapsz, ami nekünk szerintem nagyon jót tett.” – mondta Sharon den Adel.
Mint kiderült, a zenekar rövidesen újabb nótát publikál a közönségnek, ami a The Fire Within címet viseli, és december 9-én válik elérhetővé. Akik birtokolják a zenekar hivatalos appját, azoknak már lehetőségük nyílhatott arra, hogy meghallgassák az újdonságot, amelyről kiderült, hogy a lemez végleges dallistáján nem kapott helyet.
„Amikor visszahallgattuk az ötleteinket a soron következő lemezünkre, belebotlottunk a The Fire Withinbe. Már meg is feledkeztünk arról, hogy egyáltalán megírtuk a dalt. A nóta nem lesz rajta a végleges dallistán, de úgy gondoltuk, hogy kárpótlásként tökéletes első „elfeledett dal” lehet belőle!” – állítja a formáció hivatalos applikációján.