Október 28-án jelent meg a német dArtagnan vadonatúj nagylemeze, a Felsenfest. A srácok minden eddigi sikerüket túlszárnyalták az újdonsággal, ami a listákon is szépen menetel, és nem túlzunk ha azt mondjuk, komoly esélyes az év lemeze címre. A korong kritikája ITT érhető el.
Ben Metzner és csapata több kisfilmet publikált már előzetes gyanánt, most azonban újabb ékesség került be a gyűjteményben, történetesen a névadó Felsenfest keretein belül, amelyhez egy dalszöveges kisfilmet készítettek. A zenekar amolyan meglepetésként osztotta meg követőivel az alkotást, amit minden bizonnyal rövidesen egy újabb vizualizált nóta fog követni – legalábbis erről tanúskodnak az elmúlt időben közzétett posztjaik.