Napokkal ezelőtt bombaként robbant a hír, miszerint Manuel Ramil kivételével mindenki maga mögött hagyta az Adventus fedélzetét, mindezt azután, hogy november 25-én a banda piacra dobta vadonatúj nagylemezét. A zenekar egykori tagjai közös nyilatkozatban számoltak be a döntésről, kihangsúlyozva, hogy a Manuel Ramillal való kibékíthetetlen nézeteltérések vezettek a spanyol együttes feloszlásához.
Mindeközben Manuel Ramil Amerika-szerte turnézik a Txus di Fellatio vezette Mägo de Ozzal, ám miután színpadra léptek Chicago közönsége előtt, a billentyűs egy hosszas posztban taglalta saját álláspontját, melyben többek között arra is kitért, hogy az Al Abordaje! turné végeztével el fogja hagyni a Mägo de Oz fedélzetét.
„Üdv mindenkinek. Chicagóból írok nektek, abból a városból, ahol a minap elkezdtük a Mägo de Oz amerikai turnéját.” – kezdi bejegyzését.
„A minap engem is meglepett Alberto Ardines, Luis Melero, Víctor García, valamint Fernando Mon közös nyilatkozata. Nincs miért megvédenem magam a volt csapattársaimmal szemben. Ha valakinek meg kell védenie magát, azért van, mert valami illegális, erkölcstelen, vagy valami elítélendő dolgot követett el. Velem nem ez történt. Úgy tűnt, sokan megértik miért hagytam fel az Adventust érintő kötelezettségeimmel, amióta a Mägo de Oz-ban vagyok.” – mondja.
„Ezeket a sorokat most felhasználom arra, hogy bejelentsem, október 15-én tájlkoztattam Txust a döntésemről, miszerint a turné végén elhagyom a Mägo de Oz-t. Érthető, hogy nem volt könnyű meghozni a döntést, hogy egy olyan csapatot hagyjak magam mögött, ami egy igazi legenda, és amelynek tagjaként már az első perctől kezdve családtagnak éreztem magam. Nem tehetek mást, minthogy kifejezem őszinte hálámat, amiért részese lehettem ennek a nagyszerű dolognak.” – folytatja.
„Minden bizonnyal ez volt a legbonyolultabb döntés, amit a pályafutásom során meg kellett hoznom, de úgy éreztem meg kellett tennem, hogy megpróbáljak 100%-ban a személyes projektjeimre fókuszálni, melyeket között természetesen az Adventus is prioritást élvez. A volt kollégáim, Víctor García és Fernando Mon tudott a döntésemről, miszerint elhagyom a Mägo de Oz-t, hogy az Adventusra összpontosíthassak. Mindez persze arra késztet, hogy végig csináljam. Továbbra is mesélnem kell és zenét komponálnom. Ez nem munka, hanem menedék és terápia, melyben időről időre magamra lelhetek.” – tette hozzá.
„Tiszta szívemből köszönöm, hogy itt lehettem. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan elmúlik majd mindez, a zene pedig újra megszólal. Most ez az, amire a legjobban vágyom. Továbbra is dolgozom. Kövesd figyelemmel a Mägo de Oz amerikai turnéját, még hét koncertem maradt velük, ezért mindent megteszek, hogy teljes mértékben kiélvezzem. Továbbra is azt csinálom, amit mindennél jobban szeretek ezen a világon: zenét szerzek.” – zárta gondolatmenetét.