Temperance – Hermitage – Daruma’s Eyes PT. 2 (2023)

By: Sarok Bettina 2023. okt 21.

Jó pár éve került a látókörömbe az olasz Temperance zenekar – körülbelül akkor, amikor épp énekesnőváltáson estek át. Maga a zenekar pont tízéves, aminek eredménye immáron hetedik nagylemezük, a Hermitage – Daruma’s Eye PT. 2.

A csapat október 20-án publikálta a korongot, amely minden tekintetben különleges lett, hiszen nemcsak új énekesnőt avattak a lemez útján, de vendégek sokasága is színesebbé tette a dalokat. A formáció három nótát publikált előzetes gyanánt, melyek rendre nagy sikert arattak, ezzel is egyfajta biztosítékot nyújtva a fanoknak arról, hogy most egy minden eddiginél markánsabb, nem mellesleg autentikusabb hanghordozóra számíthatnak.

A formáció munkásságába eddig se lehetett túlzottan belekötni, de egy új lemez mindig friss levegőt eredményez. A Temperance egyike azon bandáknak, melyek kapcsán bátran el lehet tekinteni attól, hogy melyik lemezen éppen ki énekel, merthogy a csapat bármit is csinált pályafutása során, mindig megtudta fogni a hallgatókat, és ez az érték szerintem a jövőben is változatlan lesz.

Na most arról mégis érdemes kicsit szót ejteni, hogy Kristin Starkey valamelyest új színt hozott a zenekarba, igazán egyedi hangi adottságokkal rendelkezik, mindezeken felül igen színes skálán mozog a terjedelme. Michele Guaitoli pedig mindenkihez tökéletesen alkalmazkodik – elképesztő forma a csávó. Noha ismerem a zenekart és héba-hóba még meg is hallgatok tőlük néhány dalt, azért ó hatalmas rajongónak mégsem nevezném magam. Azonban, amikor megjelent az új lemez első felvezetője, azon nyomban izgatott lettem, szinte felperzselte az érdeklődésemet mind az új, mind a korábbi lemezek tekintetében.

A rockopera-szerű betétekkel bíró Daruma nyitja a lemezt, amely végül egy átlagos Temperance-dalba torkollik. A lemez első három dala egyébként is gyorsvonatként robog át a hallgatón, miközben a zenekar stílusának minden egyes aspektusa átszövi a tételeket. Marco Sacchetto dobos vért, verejtéket, és energiát nem kímélve adott bele apait-anyait a lemez készülésébe, munkája pedig több, mint dicséretre méltó.

A szimfonikus metal és a folk metal szerelemgyereke lett a Welcome To Hermitage, amelyben Fabienne Erni (Eluveitie, Illumishade) és Laura Fella (Faun) csatlakozik Kristin Starkey-hez, Alessandro Conti pedig a narrátor szerepét tölti be. A No Return nem feltétlenül a legemlékezetesebb darabja a lemeznek, a refrén azonban tipikusan az együtténeklős kategóriát súrolja, a dal közepén pedig egy mély drámaiság is meghúzódik, majd visszatér a filmzeneszerű, szimfonikus hangulat. A Join Me teret ad az énekeseknek, merthogy Fabienne és Laura visszatér egy sajátos bravúrral, míg a power metálban zakatoló Trust No One But You-ban Conti mester diktálja a rendet.

Az Into The Void a lemez egyik legeklektikusabb darabja, a kórus alatt meghúzódó gitárjáték egyenesen villámokat szór magából, ének terén is egy igen játékos megoldással találkozhatunk, miközben a tempó folyamatosan változik, de mégsem esik át a ló túloldalára. A Brand New Start vágtázó dallamai, hamar átcsapnak egy balladaszerű metálopera világba, fel is merült bennem, hogy remek Kamelot-sláger lehetne belőle, ének terén szinte már hallottam is Tommy Karevik szenvedős, „majd’ belehalok a sorokba” könyörgését.

A Full of Memories ígéretesen indul, a kísérteties kórusnak köszönhetően, majd ismét egy átlagos Temperance-dal kerekedik belőle, ami semmi újat nem tud nyújtani, a vége felé azonban egy egészen apró pillanatra megragadja a lemezen többször is előforduló rockopera-hullámot, amely végül méltó lezárásként diadalmaskodik.

Vannak érdekes megoldások a lemezen, de ettől még nem feltétlenül fogja megváltani a világot, az pedig mindenkinek a saját ízlésétől függ, hogy miként fogadja a zenekar új opuszát. Nekem kifejezetten azok a dalok nyerték el leginkább a tetszésemet, amelyek ráharaptak a rockoperás, drámai, kerek egész teátrális ívre, ezzel elérve egy különleges fűszerezést. A nóták persze egy komplett történetet fűznek át, hangszerelésben egészen kifogástalan mű lett a Hermitage – Daruma’s Eye PT. 2 – mint már említettem Sacchetto dobos kiemelkedő teljesítménye óriásit nyom a latba, de a gitárok dallamossága is bőkezűen kiszolgálja a hallgatót.

Nos, akik mesterműként definiálják a Hermitage – Daruma’s Eye PT. 2-t nem tévednek, hiszen a zenekar vélhetően most van csak igazán ereje teljében. Mindazonáltal egy igencsak szerencsés bandának vallhatják magukat, hiszen minden egyes lemeznél jó paklihoz nyúltak. Meglehet, hogy akik mélyebben benne vannak a banda munkásságában, azok majd sokkal kritikusabban állnak hozzá a lemezhez, habár tényként értelmezhető, hogy a srácok most egy egészen új útra tévedtek ezen új fejezet nyomán, amely végtelen számú lehetőséggel ruházta fel őket.

Dallista:

1.Daruma (feat. Arjen Anthony Lucassen) 04:23
2. Glorious
3. A Hero Reborn
4. Welcome to Hermitage (feat. Fabienne Erni, Laura Fella)
5. No Return
6. In Search of Gold
7. Join Me (feat. Fabienne Erni, Laura Fella, Arjen Anthony Lucassen)
8. Trust no one but You (feat. Alessandro Conti)
9. Darkness is just a Drawing
10. Into the Void (feat. Arjen Anthony Lucassen)
11. Brand new Start (feat. Arjen Anthony Lucassen)
12. Where we Belong
13. Full of Memories (feat. feat. Arjen Anthony Lucassen)
14. Cliff (feat. Alessandro Conti, Arjen Anthony Lucassen)