Hauptmann Feuerschwanz: „Célunk, hogy olyan rajongókat szerezzünk, akik nem beszélnek németül”

337673277_1055675205816659_4614822645616867586_n.jpg

Idén ünnepli 20 éves fennállását a Feuerschwanz, amely pályafutása során kapott már hideget-meleget, napjainkra viszont egyike lett a megkerülhetetlen zenekaroknak. A formáció kezdetben igencsak megosztó szövegekkel operált, ám amióta a Napalm Records égisze alatt jelennek meg alkotásaik, nemcsak megkomolyodtak, de részben stílust is váltottak, ugyanis sokkal metálosabb gerincet kaptak a középkori stílusban tisztelgő szerzemények.

A zenekar agytrösztjét most Rafa Basa faggatta ki, a beszélgetés során pedig nemcsak az derült, ki, hogy körvonalazódik a Fegefeuer utódja, de szóba került a május 3-én érkező Warriors című lemez születése, és annak körülményei.

Hauptmann Feuerschwanz ( avagy Peter Henrici) első sorban arról rántotta le a leplet, hogy mi a zenekar határozott terve:

„Mióta aláírtunk a Napalhoz, sokkal metálosabbak lettünk, azóta pedig sokat fejlődtünk. Célunk, hogy olyan rajongókat szerezzünk, akik nem beszélnek németül, mint mondjuk a spanyolok. Öröm volt számunkra, hogy kétszer is játszhattunk a Leyendas Del Rockon, izgatottan tértünk vissza egy olyan helyre, ahol nem beszélik a német nyelvet, mindössze élvezik a metalzenét.” – fogalmaz.

Kezdetben minden volt a Feuerschwanz csak komolyan vehető nem, most, 20 év után a középkori stílussal megáldott metál egyik legjelesebb képviselőiként tetszelegnek, ezzel pedig kéz a kézben jár a komolyság is, de nem minden áron...

„Mi egy olyan zenekar vagyunk, amely szeret középkori beütésekkel kiékelt metált játszani, amit nagyon élvezünk, így kezdődött minden, és így is fog folytatódni.” – osztja meg gondolatmenetét, arra asszociálva, hogy bár jelentős változáson estek át, azért a gyökereiket is előszeretettel alkalmazzák.

Németország-szerte megalapozott hírnevet szereztek maguknak, nemzetközi szinten azonban csak mostanában jutott el a nagyérdeműhöz a zenekar létezése, a Feuerschwanz bárkája azonban még mindig nem horgonyzott le minden országban...

„Az elmúlt három-négy év során rengeteget fejlődtünk zenekarként, elképesztő energiával rendelkezünk. Őrületes turnét tudhatunk magunk mögött, melynek során megtapasztalhattunk, milyen Németországon kívül játszani. Lépésről lépésre haladunk, nekem személy szerint nagyon tetszik ahová tartunk. Mindig azt mondom, hogy ez cseppet sem az út vége, a jövőben talán sokkal több helyre is eljuthatunk.” – lelkesedik Henrici.

2024-feuerschwanz-header-46f897bc0.jpg

Május 3-án egy angol nyelvű nagylemezzel rukkolnak elő, amely a jól ismert német slágereik angol szöveggel ellátott formáit rejti, miközben felpakoltak a dallistára egy vadonatúj feldolgozást, valamint egy új, saját szerzeményt, a The Unholy Grail képében.

„Azt hiszem a Memento Morihoz csináltunk először olyan feldolgozásokat, amiket angolul adtunk elő. Fergeteges élmény volt. Mivel más országokban is vannak rajongóink, ezért úgy döntöttünk, hogy egyfajta köszönet képpen egy angol nyelvű lemezt is készítünk. Nehéz volt megírni a szövegeket, mivel nem lehet mindent szó szerint lefordítani, éppen ezért egyes dalokhoz profi fordítók segítségére volt szükségünk, miközben apránként áttekintettük, hogy mely dalok illenek majd leginkább ehhez az albumhoz.” – ecseteli.

Schubsetanz, Die Hörner Hoch, Das Elfte Gebot, Untot Im Drachenboot, Rohirrim, Bastard Von Asgaard –  csak néhány dal, amellyel temérdek új hallgatót vonzott magához a zenekar az elmúlt években, ezek viszont csak töredékei annak a csodálatos arzenálnak, amit a Feuerschwanz pályafutása során megalkotott – nem beszélve a nem túl hétköznapi feldolgozásokról.

„Ezek nagyon fontos dalok, de nekünk minden nóta ugyanúgy számít, végül mindenkinek kialakul a kedvence. Szeretünk olyan feldolgozásokat készíteni, amelyek kihívást jelentenek, de végül potenciális Feuerschwanz-dalok kerekednek belőlük, számunkra viszont az a legfontosabb, hogy a feldolgozás tükrözze a saját stílusunkat.” – vallja Hauptmann.

Na és mi a helyzet az új lemezzel?

„Már dolgozunk az új dalokon a következő lemezünkre, és ha minden az elképzeléseink szerint halad, akkor jövőre kiadjuk a lemezt.” – újságolja.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása