Először énekeltek élőben egymás oldalán a Mägo de Oz egykori énekesei: Zeta, José Andrëa és Patricia Tapia. A zenészek a Saurom saját elnevezésű fesztiválján vettek részt, amelyen nemcsak saját műsort toltak le, de külön-külön a Saurommal is előadtak néhány dalt.
Zeta, José Andrëa és Patricia Tapia a Z Legacy kötelékében léptek először színpadra egymás oldalán, csakhogy, amíg Zeta és Patri a Mägo de Oz után is közös szettel járják a világot, addig José Andrëa 13 év után állt ismét egy színpadon Tapiával, míg Mägo de Oz-beli utódjával először lépett rivaldafénybe. A zenészek rég nem látott cimborákként köszöntötték egymást, majd hamar előkerült az El Traidor című dal, mely nótával tavaly ősszel rukkoltak elő, a nagyérdemű legnagyobb örömére.
Az álomból valóság lett, a nézőtérről pedig jól hallhatóan több irányzatú kommentár is felütötte a fejét, a zenészek egyhangú éltetése után ugyanis kisvártatva szitkozódó rigmusok csendültek fel, elküldve Txus Di Fellatiót (a Mägo de Oz vezére – a szerk.) melegebb éghajlatokra – csak, hogy finoman fogalmazzunk.
Az est azonban itt még nem ért véget, a Saurom ugyanis jó előre beharangozta, miszerint a fesztivál során Zeta és José Andrëa közreműködésével fog felcsendülni a No Seré Yo című sláger, amelyben eredetileg Isra Ramos és Ramón Lage hallható Miguel Franco oldalán. Patricia sem maradt ki a sorból, ő ugyanis a Romance De La Luna, Luan című tételben vendégeskedett a Saurom oldalán.
Az ikonikus fellépésekről természetesen felvételek is készültek, alább pedig szemügyre is vehetők!