Tegnap, október 8-án csatlakozott a Within Temptation Bleed Out nevezetű turnéjához Tarja Turunen, a Nightwish alapító-énekesnője. Ahogyan az várható volt, a felek meglepetések sorozatával rukkolt elő a közönségnek, amelynek során nemcsak a 2013-as megjelenésű bombaduettjük, a Paradise (What About Us?) csendült fel, hanem egyéb más is.
Tarja elsőként egy Within Temptation-klasszikus során lépett színpadra, az új turnén ugyanis egészen a gyökereihez tért vissza a holland alakulat, így a Mother Earth című lemezükön szereplő The Promise című szerzemény, hosszú kihagyás után ismét visszatért a repertoárban. Ezt követően Tarja egyik balladája került előadásra, a I Feel Immortal keretén belül, amely kétségkívül elbűvölte a fanokat.
Harmadik duettként természetesen a Paradise is felcsendült, amely bár újdonságnak aligha nevezhető, a közönség mégis kirobbanó lelkesedéssel fogadta a nótát. A turnét megelőzően egyébként egy különleges hangolódást tartott Sharon den Adel és Tarja, akik egymás dalait énekelve tudatták, hogy különleges show-ban részesítik majd a tűkön ülő publikumot.
Elsőként Sharontól hallhattuk az Until My Last Breath című Tarja-himnuszt; majd ezt követte egy héttel később Tarja performansza, aki az Angels című Within Temptation-slágert formálta saját képére. Mindennek egyébként korábban is volt már előzménye: 2017-ben a Sharja becenévvel illetett énekesnőduó a Masters Of Rockon adott elő egy medleyt az Angels és az I Walk Alone című dalokból, így sejthető volt, hogy a mostani túrán valami egészen más produkcióval készülnek.
Fotó: ©Masters Of Rock 2019 Ι Alena Švambergoá