
Tavaly októberben került boltokba a dArtagnan legutóbbi korongja, amely a Felsenfest címet viseli. A formáció elsöprő sikereket ért el a kiadvánnyal, amelynek utódja is szép lassan formálódik a muskétások műhelyében.
...

Tavaly októberben került boltokba a dArtagnan legutóbbi korongja, amely a Felsenfest címet viseli. A formáció elsöprő sikereket ért el a kiadvánnyal, amelynek utódja is szép lassan formálódik a muskétások műhelyében.
...

2024 áprilisában kerül boltokba a spanyol Celtian vadonatúj, sorban negyedik nagylemeze, amelyről rövidesen egy vadonatúj tétel is elérhetővé válik. Xana Lavey és csapata a napokban rántotta le a leplet a korong címéről és annak borítójáról, egyúttal az is kiderült, hogy milyen koncepcióban gondolkodtak az új dalokat illetően.
...

Not The End Of The Road címmel jelent meg tavaly a Kissin’ Dynamite legutóbbi lemeze, amely elképesztő sikereket ért el világszerte. A formáció ezt követően szépen meg is turnéztatta a kiadványt, most azonban kiderült, hogy időközben egy vadonatúj korong terve is asztalra kerültek, mely kiadványt 2024-ben dobnak piacra a Hannes Braun vezette németek.
...

18 év telt el azóta, hogy utoljára egy színpadon állt Tarja és Marco Hietala , kiknek kettőse anno nemcsak a Nightwish , de az egész szimfonikus-metál legmeghatározóbb duettpárosa volt. A finn nagyágyúk először 2017-ben duetteztek ismét a Raskasta Joulua keretén belül, majd idén két alkalommal is előadták a The Phantom Of The Operát , mely nótát a Nightwish révén tettek egy fokkal népszerűbbé, a 2002 Century Child című lemezen.
...

December 15-én jelenik meg a Leviathan -trilógia befejező része, a Leviathan III . A formáció első két lemeze valósággal megosztotta a fanokat, ugyanis míg a Leviathan szép sikerekkel lett gazdagabb, addig a Leviathan II -nek nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
...

Még a nyáron látogatott el kishazánkba első, de egészen biztosan nem utolsó alkalommal a holland Epica , Simone Simonszék pedig egy elképesztő show-t toltak az újvidéki közönségnek. A srácok valósággal erejük teljében voltak, Simone pedig minden bizonnyal a legjobb formáját nyújtotta mind mozgásban, mind pedig hangban egyaránt.
...

Ma került a boltok polcaira a finn Swansong debütáló korongja, ami az Awakening elnevezést kapta. A Jemiina Heloise énekesnő vezette formáció egy csomó felvezetőt közzétett korábban, miközben folyamatosan beszámoltak arról, hogy a kritikusok igen elismerően nyilatkoznak első lemezükről, ami valósággal feltüzelte őket önbizalommal.
...

December 15-re datálta új lemeze érkezését a katalán Astray Valley , Clau Violették pedig szép komótosan fel is vezették a korongot, amely végül már a mai napon elérhetővé vált a digitális platformokon. A Midnight Sun című alkotás mindösszesen nyolc dalt tartalmaz, ezek közül pedig a Pray For The Devil és a Your Skin című dalok kerültek bemutatásra előzetes gyanánt.
...

A Creepy Night Live címmel kerül boltokba december 8-án a Trick Or Treat első koncertlemeze, amelyről két darab felvezetőt osztott meg az Alessandro Conti vezette együttes. A csapat elsőként a Chiara Tricarico közreműködésével előadott Tears Against Your Smile című nótát publikálta, majd ezt követte a napokban az Aquarius: Diamond Dust címet viselő alkotás.
...

Tavaly májusban jelent meg a Visions Of Atlantis legutóbbi lemeze, ami a Pirates elnevezést kapta. A formáció történelme legpazarabb kiadványát pakolta a publikum elé, a zenekar ugyanis rendesen az evezőlapátok közé csapott, mind tempóban, mind pedig szövegben.
...

2024 februárjában jelenik majd meg a spanyol formáció vadonatúj nagylemeze, ami a Dios Está Borracho elnevezést kapta. A tízdalos kiadványról már teljes egészében lehullott a lepel, mi több, már két darab felvezetőnek is szem- és fültanúi lehettünk.
...

Javier Domínguez alias Zeta márciusban hagyta maga mögött a Mägo de Oz -t, mely formációnak több, mint tizenegy éven át volt az énekese. Zeta habozás nélkül elárulta, hogy szólóban kívánja folytatni pályafutását , a svéd-dán Amaranthe hatásának köszönhetően pedig hasonló stílusban szeretne érvényesülni.
...

2024 márciusában jelenik majd meg a DragonForce vadonatúj nagylemeze, amely a Warp Speed Warriors címet viseli. Marc Hudson és a srácok ez idáig két dalt osztott meg a közönséggel felvezető gyanánt; elsőként a Doomsday Party került bemutatásra, majd a Power Of The Triforce -nak örülhetett a közönség.
...

Lassan egy éve köztudott tény, miszerint új lemezén dolgozik a Leaves’ Eyes , mely formáció utoljára 2020-ban jelentkezett újdonsággal, a The Last Viking című korong keretén belül. A csapat napok óta pedzegeti új kislemezük érkezését, amely a Forged By Fire címet viseli, és amely most egy hivatalos kisfilm kíséretében került publikálásra.
...

Cerulean Skies címmel debütált a napokban az Equilibrium vadonatúj kislemeze, mely nóta a zenekar közelgő nagylemezének újbóli előfutára. A srácok a nyár folyamán mutatták be új énekesüket Fabian Getto személyében, aki tizenkét év után vette át Robse Dahn helyét. A csapat cseppet sem aprózta el a meglepetéseket, ugyanis Shelter címmel új kislemezt dobtak piacra, ami viszont igencsak megosztotta a fanokat.
...

Rövidesen feldolgozáslemezzel örvendezteti meg a fanokat az Eurovíziót is megjárt Lord Of The Lost . A formáció tavaly decemberben megjelent lemeze, a Blood & Glitter szüntelenül óriási sikernek örvend, a srácok azonban ettől függetlenül nem álltak le a munkálatokkal.
...