Máris bejelentette új lemeze érkezését a Mägo de Oz!
Máris bejelentette új lemeze érkezését a Mägo de Oz!

f1280x720-376028_507703_505056750.jpg

A 2023-as év nem feltétlenül úgy sült el a Mägo de Oz számára, ahogyan azt a zenekar elképzelte, a spanyol óriást ugyanis megszámlálhatatlan tagcsere sújtotta, amelyre – ilyen rövid időn belül – a zenekar történelmében még nemigen akadt példa. Az idén 36. jubileumát ünneplő zenekar azonban a legmélyebb gödörből is könnyedén ki tudja verekedni magát, így miután ismét egyensúlyra leltek már neki is láttak az új lemez munkálatainak.

...

Orden Ogan – The Order Of Fear (2024)
Orden Ogan – The Order Of Fear (2024)

434773904_959522718862842_1198377371638849650_n.jpg

A német Orden Ogan munkássága valamikor az Easton Hope című lemezzel jutott el hozzám, és mondhatni jókor csaptam le rájuk, mivelhogy a szóban forgó lemez már-már klasszikusnak tekinthető. A zenekar Ravenhead című lemeze sem volt gyenge, azóta viszont kevésbé izgalmas lemezeket pakoltak a hallgatóság elé. A zenekar gyakorlatilag nem képes már meglepetéseket okozni, a legutóbbi, Final Days című albumjuk bár tartalmazott érdekes momentumokat, nem tudott kellően ...

dArtagnan – Herzblut (2024)
dArtagnan – Herzblut (2024)

maxresdefault_9_1.jpg

Valamikor 2020 környékén vetettem ki hálómat a dArtagnanra , merthogy épp az évben jelent meg a Das Elfte Gebot a Feuerschwanz -tól, majd a YouTube volt olyan kedves és felhívta a figyelmemet Hodi , akarom mondani Ben Metzner másik zenekarára, a dArtagnanra, amely azon nyomban lenyűgözött. A banda azonban messze nem pörgött ennyire a karrierje elején, mint most, viszont nagyon is jól tolták a maguk muzsikáját. Bevallom, kicsit hiányolom a Seit An Seit hangulatát, ...

Kissin’ Dynamite – Back With A Bang! (2024)
Kissin’ Dynamite – Back With A Bang! (2024)

432296895_982326983257088_6933106816797219196_n.jpg

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően lett nagy szerelem nálam anno a Kissin’ Dynamite , le is daráltam gyorsan a zenekar addig kiadott anyagait, aztán persze jöhetett is az izgalom, hogy: „vajon a következő lemez, milyen hatást kelt?" A zenekar rendre olyan korongokat szállított, amelyek tele vannak erős nótákkal, de elvétve néhány gyengécske termés is bekerült a kosárba, ami azt sugallta, hogy a banda amolyan „minden mindegy ”- alapon erőszakolta ki ...

Élőfelvételes kisfilmmel jelentkezett a Blind Guardian
Élőfelvételes kisfilmmel jelentkezett a Blind Guardian

noname27252532.jpg

Az új lemezén dolgozó Blind Guardian temérdek tervet kieszelt magának az elkövetkezendő időszakra vonatkozólag, a csapat ugyanis a 30 éves jubileum jegyében a 2022/20223-as időszakban újra felvette a Somewhere Far Beyond című lemezét, amelynek debütálását augusztus 2-ra tűzték ki, maga a kiadvány pedig Somewhere Far Beyond Revisited címmel fog majd újra boltokba kerülni.

...

Marco Hietala: „Nemcsak a Nightwish-t hagytam magam mögött, hanem minden mást is”
Marco Hietala: „Nemcsak a Nightwish-t hagytam magam mögött, hanem minden mást is”

2023_4_21-marko-hietala-photoshoot-_-maekeli-mikkeli-jb-105.jpg

Marco Hietala 2021-ben sokkolta a metálvilágot azon bejelentésével, miszerint húsz év után búcsút int a Nightwish-nek . A zenész több okot is kiemelt döntésének okán, ilyen volt többek között a zeneipart övező kapzsiság, ugyanakkor kiderült, hogy a finn zenész évek óta komoly depresszióval és szorongással küzdött, mígnem úgy döntött, hogy ideje a gyógyulásra fókuszálni.

...

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása