Valamikor 2020 környékén vetettem ki hálómat a dArtagnanra, merthogy épp az évben jelent meg a Das Elfte Gebot a Feuerschwanz-tól, majd a YouTube volt olyan kedves és felhívta a figyelmemet Hodi, akarom mondani Ben Metzner másik zenekarára, a dArtagnanra, amely azon nyomban lenyűgözött. A banda azonban messze nem pörgött ennyire a karrierje elején, mint most, viszont nagyon is jól tolták a maguk muzsikáját. Bevallom, kicsit hiányolom a Seit An Seit hangulatát, viszont korábban, pont, hogy én ejtettem szót arról, hogy a vadabb, rockosabb forma sokkal jobban áll a zenekarnak.

A csapat most a hatodik lemezével bűvöli a hallgatókat és öröm látni, hogy ezt egyre jobban élvezik. A legutóbbi lemezeik rendre 10/10-es értékelést kaptak, és szeretném azt mondani, hogy a pillanat hevében kaptak maximum pontszámot, de ez nem igaz. A Feuer & Flamme (kritika ITT) ugyanúgy része a napi zenehallgatási rutinomnak, mint a Felsenfest (kritika ITT), merthogy az ezeken a kiadványokon szereplő dalok fantasztikus függőséget okoznak, de még annál is nagyobb örömet.

Minden egyes nap jobban beleszeretek a dArtagnan zenéjébe, még úgyis, hogy világ életemben a kemény metal híve voltam, vagyok és leszek, a dArtagnan azonban megmutatta, hogy nem minden metal, ami fénylik. Érdekes kihívás lesz egyszer rangsorolni a lemezeiket, mert ha így folytatják, akkor nem is lesz, mit rangsorolni, ez idáig ugyanis minden lemezük tökéletesen rendben van – többnyire.

Minden zenekar életművében van egy pont, amikor születnek gyengébb lemezek, a dArtagnan esetében ez rögtön az elején megtörtént, merthogy a második korongjuk, a Verehrt Und Verdammt egy kissé felejthetőbb, viszont ezt követően olyan művészi eksztázist szabadítottak a világra, hogy azóta is élvezet látni, hogyan képesek folyton-folyvást túlszárnyalni önmagukat.

A dArtagnan életműve tehát most újabb fejezethez ért, amit óriási izgalommal és kínkeserves pillanatok övezte várakozással említhető egy lapon, merthogy bebizonyosodott számomra, hogy az elmúlt évtizedek során rendesen tévúton jártam kedvenc bandák szempontjából. Ha valaki x évnek ezelőtt azt mondta volna, hogy egy olyan banda lesz a kedvencem, amely nem feltétlenül metált játszik, nos, azt gondolkodás nélkül körbe röhögtem volna, de lásd, csodák márpedig vannak.

A Herzblut nem egy szimpla lemez. A Herzblut egy utazás, amely által egyszerre érzed közel magadhoz Dumas testőreinek kalandos világát, mint a jelenkor fantáziadús búvóhelyeit, vagy mondjuk a tűzforró vadnyugatot. A lemezt nyitó Ruf Der Freihet hű marad a címéhez, a szabadság szárnyán szól a zenekar, ez a szabadság pedig kétségkívül megszólít és magával ránt. Bevallom, már vártam a pillanatot, amikor dArtagnan-dalra önfeledten lehet majd headbangelni, ez a pont pedig most minden eddiginél jobban arcon csapja az embert, mert bármennyire is hihetetlen, de Ben Metzner szólójára legalább olyan jól elengedheti magát az ember, mint a legvadabb gitárszólók bármelyikére.

A címadó Herzblut elsőként mutatja, hogy érhetnek még meglepetések, a könnyed dallamvilágot szállító szerzemény többször is eléri a keménység tetőfokát, olyan dallamtapadásokat okozva, amelyre számítani lehet. A Dem Himmel Entgegen bon jovis vonala nekem most annyira nem jött be, de ez abszolút nem srácokon múlt, sajnos ilyen a formám. Lassan kezdem magam jósnak, vagy valamiféle telepata izének érezni magam, mivel bármennyire is hihetetlen, de a Felsenfest debütálása után, szép lassan elkezdtem játszani a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha egy nap a két nagy kedvencem nekiállna duettet készíteni. Hát most tessék, megkaptam, és nem csalódtam! A Mosqueteros tökéletes elegye annak amit a Mägo de Oz képvisel, ugyanakkor tagadhatatlan a dArtagnan DNS-e.

Okkal merült fel természetesen a kérdés, hogy ha már eleve a legerősebb dalaikat durrogtatták el előzetes gyanánt, akkor mégis milyen meglepik érhetnek majd bennünket a folytatásban, hiszen lényegében már mindent hallottunk, amit csak lehetett; de ahogyan az lenni szokott, ez csupán a kezdet volt, egy aprócska szelet abból a zenei kálváriából, amire talán még én sem számítottam.

Született már a zenekarnak nem kevés jó dala, de még egyetlen lemezt sem pakoltak tele annyival, mint amit most a Herzbluttal műveltek. A Freudenhaus például a zenekar történelmének legvadabb riffjeit vonultatja fel, némi keleties vonallal fűszerezve, a Königen pedig egyszerűen egyike a legeslegjobb dArtagnan-daloknak. A Klingen Kreuzen hard rockos alapjain óriásit emel a duda, egészen heavy metálossá avanzsálva a nótát, a König Der Korsaren pedig olyannyira jól sikerült, hogy a német mellett, a bónuszrészlegen franciául is megkapjuk dalt La Jument De Michao címen, és bár lehetetlen vállalásnak hat megsaccolni, melyik a jobb, azt kell mondjam, hogy a francia változat sokkal pazarabb.

Ha valaki esetleg még emlékezne arra, hogy a Visions Of Atlantis 2022-es Pirates lemezén (egyébként kritika ITT) Ben vendégeskedett hangszereivel néhány tételben, akkor azoknak nem okoz majd túlzottan nagy meglepetést, hogy a Visions viszonozta a szívességet, ugyanis Clémentine Delauney és Michele Guaitoli is hallható a The Riddler című feldolgozásban, amely a Hey Brother-höz hasonlóan igencsak pompásra sikeredett. A Rabenballade egyik nagy kedvencem a debütáló Seit An Seit lemezen, az angol nyelvű változata, – amit mi most The Two Ravens címen kapunk meg – azonban nem biztos, hogy a szívem csücske lesz. Legalább annyira idegennek érzem a dalt, mint az előző lemezen a C'est La Vie angol változatát, amely ugyancsak nagy kedvencem, viszont olyannyira belém égett a német szöveg, hogy az angolt nehezemre esik befogadni. A Cheers My Friend című dalt is hallhattuk már egy pár verzióban az előző korongjukon, de ha a következőre is felpakolják a franc se tudja már milyen nyelven eskü megőrülök (nyugalom, ezt a mondatot épp egy jó ízű nevetés közben írtam, cseppet sem sértésnek szántam).

Az elmúlt néhány kritika során gyakorlatilag ódákat zengtem a zenekarról és ez nem véletlen. Nem, nem fizettek le a srácok, hogy csakis pozitív dolgokat durrogtassak róluk, a helyzet egész’ egyszerűen az, hogy kiérdemelték! Na most, ha valakinek zenei téren nagyon fifikás az ízlése, az én vagyok. Általában én vagyok az az 1%, aki másként vélekedik, mint a többség, de vállalom, mert valahol még büszke is vagyok rá. 

Hosszú-hosszú ideje őrlődőm már azon, miként lehetne a legreálisabban megfogalmazni a dArtagnan munkásságát, és hogy miért lövöm sorra a 10/10-es értékeléseket, amikor új lemezzel jelentkeznek. Egy csomó zenekart megismertem és megszerettem életem során, de sajnos a zenekarok töredékei egy idő után meguntatták magukat velem. Helyüket egy csomó új jövevény vette át, akik igazából elérték azt, hogy akkor sem unom meg a dalaikat, ha naponta 50-szer lepörgetem azokat. A dArtagnan, mint zenekar, olyan, mint egy ajándék, aminek akkor is megörül az ember, ha pontosan tudja, hogy mit kap. Az elmúlt évek során engem ez a zenekar pumpált tele élettel, vidámsággal, és inspirációval, és akkor is velem voltak, amikor az élet meghúzta a váratlant.

Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, amikor kijön a lemez, éppen ezért igyekeztem gondosan összeszedni a gondolataimat. A kritikát még április közepén kezdtem el írni, a Ruf Der Freihet folyamatos bömböltetése közben ugyanis rendesen megszállt az ihlet, majd havonta pakoltam hozzá dolgokat, bízva abban, hogy minden egyes mondat úgy fog majd gépelésre kerülni, ahogyan a vázlatban megszületett. A recenziók során komoly fejtörést okoz, hogy mire érdemes fókuszálnom: mennyire menjek bele ez elemzésbe, legyek-e esetleg szigorú, vagy hogy elfogultságnak tűnik-e, ha egyszerűen csak őszinte vagyok?

Többször is kijelentettem már, hogy a dArtagnan egyszerűen képtelen hibázni, ha lemezekről van szó, és ez most is így van, ugyanis jelen állás szerint, a Herzblut toronymagasan a srácok legjobb albumja, igazán megérdemlik, hogy kitörjenek a német színpadokról, és hogy bejárják a világot, mert az a filozófia, amit képviselnek, az  semmihez sem fogható, mert az a zenekar sajátja. Ha létezik tökéletes mondat, amivel valamelyest méltóképpen le lehet zárni ezt a kritikát, akkor az az lenne, hogy: dArtagnan, viele dank für alles, viele dank für deine musik!

Dallista:

1. Ruf Der Freiheit
2. Herzblut (feat. Melissa Bonny)
3. Dem Himmel Entgegen
4. Mosqueteros (feat. Mägo de Oz)
5. Coeur De La Mer
6. Rollt Rein
7. Königin
8. Rosenrot
9. Freudenhaus
10. Klingen Kreuzen
11. König Der Korsaren
12. Hey Brother

Bónusz dalok:

1. The Riddler
2. Cheers My Friend (feat. Fiddlers Green, Ye banished privateers)
3. La Jument De Michao
4. The Two Ravens
5. Greensleeves

Album: Herzblut

Előadó: dArtagnan

Megjelenés: 2024.07.12.

Értékelés: 10/10