November 3-án kerül boltokba a brazil Angra vadonatúj nagylemeze, ami a Cycles Of Pain elnevezést kapta. A zenekar korábban már megosztott néhány felvezetőt a korongról, most pedig egy újabb nóta került nyilvánosságra, a választás pedig a Gods Of The World című alkotásra esett.
November 3-án kerül boltokba a brazil Angra vadonatúj nagylemeze, ami a Cycles Of Pain elnevezést kapta. A formáció mindösszesen tizenkét dalt rögzített a kiadványra, amelynek borítóját korábban már közkinccsé tették, most pedig befutott az első felvezető is, a Ride Into The Storm című dal keretén…
2021-ben, Vera Cruz címmel jelenítette meg első szólólemezét az Angra egykori frontembere, Edu Falaschi. Mint kiderült, a zenész már az utóddal is elkészült, mely kiadvány az Eldorado elnevezést kapta, és augusztus végén kerül az üzletek polcaira.
Hivatalosan is bejelentette vadonatúj stúdiólemezének érkezését a brazil/olasz felállással szuperáló Angra. A zenekar harmadik frontembere, Fabio Lione korábban nyilatkozott arról, miszerint az új lemezen egy nagyon különleges dal keretén belül rójják majd le tiszteletüket az Angra első énekese, a…
Jelenleg is gőzerőkkel készül a brazil származású Angra vadonatúj nagylemeze, ami immár a harmadik közös korong lesz Fabio Lione énekessel a fedélzeten. A zenész a napokban vett részt egy sajtótájékoztatón, melynek során felmerült a kérdés, hogy a népszerű zenekar tervez-e bármiféle módon…
2001-ben debütált a brazil zenekar egyik nagysikerű lemeze, a Rebirth. A korong több szempontból is különleges volt, hiszen többek között ez volt az első lemez, melyen már nem Andre Matos énekelt, hanem Edu Falaschi.