Két nap múlva elstartol a finnországi Voice, kukkatsd meg az előzetest!

w_2560x1440_tvof_allstars.jpg

Ismét pörög az élet a Nightwish egykori énekesnője körül, hiszen amellett, hogy új lemezein dolgozik, érkezőben van első kötete is, ami a Singing In My Blood címet viseli. Azt már tudni lehet, hogy Brazíliában mikor kerül kiadásra a vokalista könyve, arról azonban továbbra sincs rendelkezésre álló információ, hogy máshol mikor lehet majd beszerezni.

Ha mindez nem volna elég, a finn metálkirálynő több év kihagyás után, idén visszatér a finnországi Voice zsűriszékébe, ahol további hírességek útját igyekszik kikövezni saját tapasztalatai legjobb tanácsaival. The Voice Of Finland: All Stars egyébként idén jubilál a tizedik szezonnal, ami a megszokottaknál rövidebb lesz, ugyanis mindösszesen hat részt ölel majd fel.

Méltán nagy népszerűségnek örvendő műsor két nap múlva, azaz augusztus 28-án, szombaton fog elstartolni, amihez most érkezett is egy menő betekintő, mintegy azt sugallva, nem csupán a nézők és a versenyzők izgatottak, hanem a három fős mentor is. 

 

Nightwish énekesnője 2014-ben debütált először mentorként a The Voice Of Finland jellegzetes piros székében, az akkori szezont pedig az ő mentoráltja,  Miia Kosunen nyerte, aki a válogatáson egy Within Temptation-dallal nyűgözte le az ítészeket. Nem sokkal később, Tarja bejelentette, hogy az ötödik szezonra is visszatér egyengetni a fiatalok útját, amely ismét sikeresen zárult, ugyanis ismét az ő versenyzője, Suvi Åkerman állhatott a dobogó legfelső fokára.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása