Tarja továbbra sem hisz a Nightwish-féle reunionban!

293623013_140460631946348_5809308816239058865_n0.jpg

A finn énekesnő jelenleg is 2019-es megjelenésű, In The Raw című nagylemezét népszerűsíti, ám messze nem titok, hogy már gőzerőkkel készül vadonatúj rocklemeze is. A Nightwish alapító-énekesnője egyébként sem unatkozik, hiszen kéthavonta érkeznek az új dalok Outlanders nevezetű projektje jóvoltából, mi több, két nap újabb premierben lesz része a nagyérdeműnek.

Az énekesnőt most egy horvát lap kapta mikrofonvégre, a röpke interjúban azonban nemcsak azzal kacérkodott, hogy színpadra vigye az Outlanders dalait, de visszaterelődött a téma a Nightwish-hez is, történetesen, hogy lát-e esélyt egy reunionra, akár egy koncert, vagy egy hosszabb turné kapcsán.

Mindezeket megelőzően ismét szóba került Tarja egészsége, ugyanis az ex-Nightwish-frontasszony 2018-ban agyvérzést szenvedett, erre azonban csupán önéletrajzi kötetében vetített fényt.

„Köszönöm a kérdést, manapság már minden rendben van az egészségemmel. A stroke szerencsére nem a turnén történt, hanem otthon, így hamar segítséget kaptam. Azt hiszem, ez egy elsődleges figyelmeztetés volt.” – mondja

„Néhány dolgon változtatnom kellett az életemben, és az egyik az volt, hogy a turnék között sokkal többet pihenjek. Sosem álltam le a turnézással, a testem pedig nem bírta azt a mennyiségű stresszt, amit átéltem. Szóval, most igyekszem jobban hallgatni magamra. Nagy szerencsém volt, mivel láthatjátok, hogy továbbra is éneklek.” – teszi hozzá.

cc245.jpg

Na de akkor most mi a helyzet a Nightwish-sel, hiszen korábban nem zárta ki a lehetőséget a visszatérésre?

„Nem hiszem, hogy valaha is megvalósulhat a közös munka, nemrégiben viszont újrarögzítettem egy dalt a Nightwish csapatának az új lemezükhöz. Szerintem hamarosan hallani fogjátok.” – meséli a Crewish készülő lemeze kapcsán, melyre újköntösbe bújtatták a Dark Chest Of Wanders című slágert, az énekesnő pedig boldogan vállalta az újbóli rögzítést.

Koncertezik majd valaha az Outlanders?

„Az Outlandersszel kéthavonta jelenítünk meg új dalokat, összesen tizenkét dal van. A dalokhoz klipet is készítettünk, melyek mindegyikét az Antigua szigeten, a karibi térségben forgattuk. A turnézással kapcsolatban még nincsenek konkrét terveink, de sosem tudni mit hoz a jövő.” – ecseteli.

69403084_2405153939571435_417084570467303424_n.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása