Új énekesnő a Mägo de Oz bárkáján!

collage857585.jpg

Lassan öt hónapja már annak, hogy rettenetesen nehéz időszakot tudhat magáénak Spanyolország legnépszerűbb metálzenekara, miután egyszerre dőltek ki a banda énekesei. Azóta kiderült, hogy Zeta és Patricia Tapia egyaránt komoly egészségügyi gondokkal küzdenek; előbbit a nyár végén műtötték gerincsérvvel, utóbbit pedig fibromialgiával kezelik.

Patri a közelmúltban már többször is arról nyilatkozott, hogy már sokkal jobb formában van , ezt pedig a színpadon is igyekezett kamatoztatni, amikor is néhány alkalommal csatlakozott Mägo de Oz-beli társaihoz. Az énekesek továbbra is lábadoznak, ezért Txus di Fellatioék továbbra is pótolni kényszerülnek őket, noha még így sincsenek könnyű helyzetben.

Míg Zeta posztján változatlanul három énekes teljesít – olykor felváltva –, addig Patricia Tapia helíén már a helyettesnek is helyettese van, ugyanis Xana Lavey visszatért saját bandájába a Celtianba, ugyanis a srácok a tavaly megjelent nagylemezüket népszerűsítik, a koncertek pedig most épp egybeesnek a Mägo de Oz koncertjeivel. Ennek fényében csatlakozott most a Mägohoz Elizabeth Amoedo, aki Xanahoz hasonlóan Alba Moreno oldalán segíti ki a zenekart, mindaddig amig Patricia vissza nem tér.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása