Tarja: „ A nagyvilágnak én egy szupersztár vagyok”

311919218_546598564139349_6266616734978735453_n0.jpg

December 2-án jelent meg a finn énekesnő első válogatáslemeze, ami a Best Of Tarja: Living The Dream elnevezést kapta. Tarja immár 26 éve meghatározó alakja a metálszcénának, hiszen 1996-ban alapította meg a Nightwish nevezetű bandát Tuomas Holopainen és Emppu Vuorinen oldalán, az elmúlt 15 évben pedig sikerekben gazdag szólókarriert épített fel.

Ennek összefoglalásaként jelent meg a fent említett válogatáslemez, melynek dalait maga az énekesnő válogatta össze, noha messze nem volt számára könnyű feladat. Tarja közismerten utálja, ha crossover művésznek nevezik, noha nem titkolja, hogy imádja keverni a műfajokat, ezzel is amolyan pluszt csempészve a slágerekbe.

„Remekül működik ez a merész stílusötvözés, nem mellesleg éppen ezért publikáltam a Best Of lemezemet, ami a legnépszerűbb sikerdalaimat tartalmazza. Néhányuk rendkívül meglepett, amikor összeraktam a dallistát.” – meséli Tarja egy német lapnak.

Tarja már a karrierje kezdetén is a metált és a klasszikus zenét testesítette meg egy alakban, éppen ezért volt egyértelmű számára, hogy önálló művészként minden akadályt átlép, és letarolja  a határokat.

„Sosem gondolkodtam kategóriákban. Énekes vagyok. Nekem csak az számít, hogyan jut el a hangom a hallgatókhoz. Megérint-e a dallam. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy lehetővé tették számomra, hogy már 10 éves koromban elkezdjem a klasszikus képzést. Ez sosem tántorított el attól, hogy vad, és kemény dalokat énekeljek mindenféle kotta nélkül.” – osztja meg gondolatmenetét.

5910452914_52c9ce4c91_h0.jpg

„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy főként egyedül sajátíthattam el ezt a pályát. Nőként nem egyszerű érvényesülni ebben a patriarchális iparágban. Én azonban senkinek sem engedtem, hogy lebeszéljen róla.” – mondja, kitérve arra, hogy a kezdetek kezdetén nem volt egyszerű nőként helyt állni a metálban, noha ő büszke arra, hogy az elsők között lehetett, hiszen a közönség mindenféle kritika nélkül elfogadta és megszerette őt.

A folytatásban az énekesnő elárulta, hogy bár minden egyes dalt ő szerez a lemezekre, mindig igyekszik kommunikálni csapata többi tagjával is, különösen a gitárosával Alex Scholpp-pal.

„Kontrollmániás vagyok, de nem osztogatok feladatokat. Ha valamit nem tudok megcsinálni egyedül, akkor inkább nem is csinálok semmit, mert amögött már nem a » tiszta Tarja « van . – vallja.

„Az összes szöveget egyedül írom, nem is csoda, ha túl személyesek, és olykor elég komorak. Elvégre, tőzsgyökeres skandináv vagyok, néha hajlamosak vagyunk melankólikusak és szomorúak lenni. Nem igazán nevetünk, de ha mégis akkor hangosan és kiterjedten.” – mondja az öniróniát is rendkívül pompásan kifejező Tarja.

310143597_550755887055186_5376612877372783126_n0.jpg

„Valaki alig akarta elhinni, hogy képes vagyok rá, de hát nem lehet mindent kézben tartani. (...) Optimista vagyok, nap mint nap abból élek, hogy megvalósítom az álmaimat, szóval nagyon remélem, hogy senki sem ébreszt fel. Álmodni egyszerűen csodálatos dolog.” – tette hozzá.

Az énekesnő rengeteg fotót készített az új Best Of lemez kapcsán, melyek mind-mind szexinek és megközelíthetetlennek mutatják az énekesnőt, elmondása szerint pedig a képek folyton döntő szerepet játszanak, ő azonban a munka mellett sokkal inkább preferálja, ha ugyanolyan átlagos életet élhet mint bárki más.

„Ha nem tudod kordában tartani, akkor mások megteszik helyetted. Én ezt szeretném elkerülni. Amikor befejezem a munkát, csak haza akarok menni főzni, takarítani, és a gyerekkel foglalkozni. Egy átlagos feleség akarok lenni és ennyi, a nagyvilágban azonban eltéveszthetetlenül én vagyok » Tarja a szupersztár. «” – mondja. tarja_best-of-living-the-dream_press-pictures_copyright-earmusic_credit_-tim-tronckoe_32-720x100.jpg

via Ammersee

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása