Feuerschwanz – Todsünden (2022)

Halálosbűn vagy dicső himnusz?

By: Sarok Bettina 2023. jan 04.

December 30-án került boltokba a Feuerschwanz feldolgozásokkal megpakolt nagylemeze, ami úgy önmagában nem is tartogatott túl sok meglepetést, ugyanis egyetlen nóta kivételével szinte már az egész lemez jól ismert anyaggá vált számunkra.

Felmerül persze a kérdés, hogy mégis mi értelme feldolgozásokkal bombázni a közönséget, amikor a banda arzenáljából szép számmal kezdtek el kihullani a jobbnál jobb saját slágerek, ezzel együtt pedig hírnevük is igen szépet ugrott nemzetközi vizeken? Kielégítő választ ad talán a szórakozás, mivel a srácok leginkább olyan nótákat formáltak át, melyekhez más előadó nem biztos, hogy hozzá merne nyúlni, a Feuerschwanz háza táján pedig bármi megtörténhet, hiszen mégiscsak egy partizenekarról van szó, legfőbb fogaskerekük pedig a szórakoztatás.

Az őrületes feldolgozások persze saját kis megnevezést is kaptak, a Das Elfte Gebot mellékleteként megjelent hét átirat a halálosbűn megnevezést kapta, míg a Memento Mori bónuszdalai a dicső hetes hírében állnak. Ezek összessége alkotja tehát a Todsünden (halálosbűn) dallistáján, kiegészülve további két nótával, melyek ugyancsak hagynak kívánni valót maguk után.

Az egyik épp a lemezt nyitó Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) az ABBA kincsesládájából, amit a metálfronton olyan bandák próbáltak már sikerre vinni mint a Mägo de Oz, az Amberian Dawn, vagy a Sinergy – többek között. Nos, mint kiderült, a német fickók és lányok szinte egyik feldolgozásról sem hallottak, egyedül a Sabaton gitárosának változata jutott el hozzájuk. A Gimme! Gimme! egyébként egy fogadás útján került rögzítésre, ugyanis a Memento Mori pont az ABBA visszatérő újdonságát taszította le a listák éléről, ebből a szempontból pedig betudható amolyan tisztelgésnek is.

Az Abba dalai egyébként előszeretettel burkolódnak metálköntösbe, ennek fényében hallhattuk már kevésbé szerethető változatban, de olyan újragondolás is született már belőle, amit érdemes újra és újra elővenni – mindez persze csakis kizárólag ízlés kérdése. A Feuerschwanz természetesen saját szemszögéből közelítette meg a svéd négyes csúcsnótáját, amibe belecsempészték az utóbbi időben rájuk ragadt viking életérzést, és olyant tettek, amit műfajon belül még senki sem kísérelt meg: fogták magukat és szépen belehörögtek a szerzeménybe.

Már a Powerwolf kapcsán is elmondtam, hogy merész vállalás „átkölteni” egy Amon Amarth-klasszikust, különösen, ha emberünk „tiszta” hangszínnel tolmácsolja az ikonikus sorokat. A Sabaton is tett hasonló próbálkozást a Twilight Of The Thunder Goddal, született is belőle egy jófajta meglátás, noha az eredetit kétség kívül lehetetlen felülmúlni. A The Bad Touch tökéletes bizonyíték arra, mennyire imádnak megőrülni a srácok, csakúgy mint a Limit esetében.

Az a jó a Feuerschwanz-ban, hogy még a hülyeséget is képesek komolyan venni, amolyan minden mindegy alapon, ennek eredményeként pedig olykor olyan átiratok születnek mint mondjuk a Dragostea Din Tei. Nyilván egy olyan dalról beszélünk, amihez nem nyúlna hozzá minden második metálos, de ezek után már szinte kötelező vikinghimnusz lett (már akinek). Ott van még a Blinding Lights is, amit szintén kevesek piszkálnának, noha a srácok szerint olyannyira jó dallama van, hogy egyszerűen muszáj volt normális hangszerekkel felruházni, a tepsivel gyártott eredetijével szemben.

A Melissa Bonny közreműködésével felvett Ding még mindig nagy durranásnak számít, az eredetihez képest hallgatható szerzemény lett, nem is akármilyen, aztán ott van még Manowar bombasztikus himnusza a Warriors Of The World (United), amihez egy seregnyi vendéget is hívtak, merthát mitől lenne dicső himnusz egy dicső himnusz mint attól, hogy egy rakatnyi metálénekes ragad mikrofont, ezzel megalkotva egy tökéletes kórust, na meg persze a nóta is egy kicsit átment medievalba.

Az Engel még mindig nem lett a kedvencem, nem tudom miért, de már az eredeti sem tud megfogni, bármennyire is szeretem a Rammstein zenéjét. Az I See Fire nagyon el lett találva, csakúgy mint a Gott Mit Uns és az Amen & Attack, mely utóbbi egyébként az eredeti előadónak is elnyerte a tetszését. Aztán ott van zárásnak a Europe-klasszikus The Final Countdown, ami létezése óta keménydiónak számít. Na ilyenkor merül fel az emberben a milliókat érő kérdés, hogy meddig még? Ha az egész univerzumból egyetlen nótát kellene kimeleni, amit lehetetlenség úgy feldolgozni, hogy súrolja az eredeti határait, akkor az egyértelműen a Final Countdown. A DAL, amit csiszolni már nem lehet, elrontani viszont annál könnyebb. A Feuerschwanz-féle megvilágosítás nem rossz, hiszen egy újabb oldalát mutatta meg a dalnak, viszont azt hiszem elérkezett az ideje annak, hogy a bandák letegyenek a The Final Countdown újraértelmezéséről, mivel bármilyen módon is köszön vissza a jövőben, egyértelmű, hogy az eredeti mindegyik felett áll.

Dallista:

1 Gimme! Gimme! Gimme! (ABBA Cover)
2 Twilight of the Thunder God (Amon Amarth Cover)
3 The Bad Touch (Bloodhound Gang Cover)
4 Limit (Deichkind Cover)
5 Der Graf (Die Ärzte Cover)
6 Hier kommt Alex (Die Toten Hosen Cover)
7 I See Fire (Ed Sheeran Cover)
8 Square Hammer (Ghost Cover)
9 Warriors of the World United (Manowar Cover)
10 Dragostea Din Tei (O-Zone Cover)
11 Amen & Attack (Powerwolf Cover)
12 Engel (Rammstein Cover)
13 Gott Mit Uns (Sabaton Cover)
14 Ding (Seeed Cover)
15 Blinding Lights (The Weeknd Cover)
16 The Final Countdown (Europe Cover)