Floor Jansen minden bizonnyal szívesebben maradt volna az After Forever énekesnője, hiszen a banda éppen legutolsó lemezének debütálásakor kezdett csak igazán fürdőzni a sikerben. Az énekesnő a mai napig nehéz szívvel gondol vissza azokra az időkre, amikor meghozták a feloszlás kérdéséről szóló végleges álláspontot, ennek következményét pedig érthető módon lehetetlenség megemészteni.

Floornak végül új állás után kellett néznie, majd 2010-ben hivatalosan is bejelentésre került vadonatúj csapata, a ReVamp, mely alakulatnak sajnos csupán két csodálatos lemezt köszönhetünk. A zenekar munkásságát végül a Nightwish törte derékbe, miután Floor lett az immár félig-meddig finnek új énekesnője. A ReVamp és a Wild Card olyannyira pazar hanghordozók lettek, hogy egyértelműen benne volt a folytatás a csapat vénáiban, harmadik lemezt azonban sajnos nem kaptunk, noha volt róla szó, hogy készül. 

Idén lesz tízéves a banda második – és egyben utolsó –  nagylemeze, a Wild Card, a jubileum jóvoltából pedig most összekapartuk a zenekar legmeghatározóbb dalait, melyek hallattán keservesen visszasírjuk a holland formációt!

1. Here’s My Hell (ReVamp – 2010)

Mi mással is kezdhetnénk egy ilyen nagyszerű listát, mint a kellően progresszív Here’s My Hell-lel, ami az első ReVamp-album húzódala volt, noha egyértelmű, hogy minden egyes dal kiérdemelte helyét az alkotáson. Furcsának tűnhet, de a ReVamp pontosan azt a sémát követte, amit az After Forever voltaképp elkezdett, a két zenekar viszont egy bizonyos ponton mégsem hasonlít egymásra – még akkor sem ha pontosan tudjuk, hogy mindkettőt a csodálatos Floor Jansen vezette sikerre. A Here’s My Hell akkora atombomba, hogy arra szavak nincsenek, nem is olyan véletlen tehát, hogy a koncerteken is nyitót tétel volt, hiszen rendesen beizzítja a hangulatot.

2. The Anatomy Of A Nervous Breakdown: The Limbic Sistem (Wild Card – 2013)

Noha egyértelmű, hogy a Wild Card sokkal súlyosabb lemez lett mint a ReVamp, azért hallhatók rajta olyan dalocskák is, amelyek nem feltétlenül tartalmaznak hörgést. Az egyik ilyen fénypont a The Limbic Sistem, ami Floor erőteljes hangja köré lett építve, a dal közepén pedig meghúzódik egy szoprán hangfekvéssel nyomuló lágy rész, ami felemelő perceket okoz, majd a nóta visszatér a keményebb vonalra – brilliáns alkotás! Kell ennél jobb indok, hogy visszasírjuk a zenekart?

3. Sweet Curse (ReVamp – 2010)

Balladák is találhatók a banda rövid, ám annál tartalmasabb munkásságában, ezek kiemelkedő egyike pedig az első lemezen szereplő Sweet Curse. A dalt eredetileg Russel Allen közreműködésével vették fel, néhány koncerten elő is adták közösen, a dalt azonban a későbbiekben Floor szólóban tolta végig, a refrénben pedig Jord Otto gitáros kapott szerepet a vokálok szempontjából. Tekintve, hogy a gitáros kiváló hangi adottságokkal rendelkezik okkal merül fel a kérdés, hogy akkor miért is nem vele duettezett a hollandok nagyasszonya? Mentségére szóljon, hogy olykor Simone Simons, az Epica énekesnője ugrott be duettezni Floorral.

4. Wild Card (Wild Card – 2013)

A második lemez címadója testesíti meg a ReVamp és az After Forever közötti kapcsot, hiszen amellett, hogy egy igen bivalyerős dalról beszélünk, gyakorlatilag benne van minden, amit anno az After Forever apránként elkezdett, a ReVampben azonban nemcsak forradalmivá érett a dolog, de egyúttal olyan nyersességgel lett felruházva az egész, amire lehetetlenség nemet mondani.

5. Wolf And Dog (Wild Card – 2013)

Vannak pillanatok, amikor nem azon múlik egy nóta sikere, hogy mennyire tapadós, vagy akár fajsúlyos, olykor ugyanis sokkal inkább a mondanivalóra vetődik ki a hangsúly. Ennek egyik jeles képviselője a Wolf And Dog, ami természetesen már önmagában is óriási jelentőséggel bír. Floor elmondása szerint a farkas jelképezi a koncertre éhes természetét, tehát az előadót; míg a kutya (természetétől fogva) inkább az otthon relaxáló személyt testesíti meg. A Wolf And Dog pontosan egy olyan dal, amivel bárki bármikor képes azonosulni, hiszen mindenkinek van egy olyan része, ami éhezik a kihívásokra, míg a másik fél inkább csak lazulgatna.

+1 Misery's No Crime (Wild Card – 2013)

Tény és való, hogy a Wild Card lett a zenekar történelmének legjobb lemeze, éppen ezért sajnálatos, hogy mindössze két nagylemezt készítettek és nem készült el az a bizonyos harmadik korong, noha az élet esetleg máshogy hozta volna, akkor talán már a sokadik ReVamp-lemeznek örülhetnénk. A Wild Card nemcsak a címe alapján lett sokkalta vadabb, mint elődje, ugyanis a dalokban sokkal jobban elkezdett dominálni a hörgés, a Misery's No Crime keretén belül pedig egy kisebb After Forever-reunion kerekedett, ugyanis a nótában nem kisebb személy közreműködik, mint az a Mark Jansen, aki annak idején Floorral együtt tolta az AF-ben. A két Jansen később a MaYaN-ban is keresztezte egymás útját, nem beszélve az Epicáról, ami az AF DNS-éből nőtte ki magát, majd gyorsan túl is szárnyalta az anyacsapatot.

Ez is érdekelhet:

5+1 dal, ami miatt visszasírjuk az After Forevert (katt a képre!)