Bloodbound – Tales From The North (2023)

By: Sarok Bettina 2023. júl 09.

Július 7-én került boltokba a Bloodbound vadonatúj nagylemeze, ami a Tales From The North címet viseli. Ahogyan az várható volt, az elmúlt évek példájára, a csapat ezúttal is egy koncept albummal rukkolt elő, és csakúgy, mint a két éve debütált Creatures Of The Dark Realm, úgy a mostani Tales From The North is a skandináv mitológiát vette alapul – érzésem szerint viszont most sokkal jobban eltalálták az összképet, mint a Creatures Of The Dark Realm esetében.

A zenekar számomra kisebb csalódást okozott a Creatures Of The Dark Realm dalaival, valahogy nem sikerült dűlőre jutnom a számokkal, sőt, egyenesen untam magam a hallgatásuk közben. Már a korábbi lemezek kapcsán is akadtak olyan dalok, amik nem feltétlenül nyerték el a tetszésemet, viszont alapjáraton elégedett voltam a hallottakkal. Megtanultam továbbá, hogy semmiképp sem szabad elbíznom magam, hiszen egy várva várt korong bizony okozhat csalódásokat, így a mostani lemezüket pontosan ebben a szellemben vártam, csalódás az éppen ért, csakhogy nem feltétlenül negatív szempontból.

Bennem volt egy jó nagy adag félsz, amikor elkezdtem ismerkedni a Tales From The North előzetesként megosztott dalaival, és mondjuk úgy, hogy ez a félelem, vagy nevezzük inkább aggodalomnak messze nem volt alaptalan, ugyanis nem minden dal győzőtt meg elsőre – hangsúlyozom, elsőre. Igenám, csakhogy a nótáknak akadnak olyan pillanataik, amelyek megragadnak, így adta magát, hogy a lemez érkezéséig megpróbálok szoros barátságot kialakítani a felvezetőkkel, még akkor is, ha egyes dalokkal kapcsolatban nem fog változni a véleményem.

Hadjáratom szinte sikerrel zárult, ugyanis a lemezt is nyitó címadó, avagy a Tales From The North szép lassan megkedveltette magát velem, noha első hallásra nem voltam elszédülve tőle. Azt továbbra is tartom, hogy a dalt korábban már hallhattuk néhány korábbi lemezen, kicsit olyan mintha több dalukat összegyúrták volna, aztán nesze semmi fogd meg jól. A gitárok lehetnének súlyosabbak is, ugyanis a szóló kivételével rendesen eltűnnek a veszettül tomboló dobok mögött.

A menetelős, csatározós Drink With The Gods is elfért volna a War Of Dragons lemezen, viszont abszolút a legelső kedvencem lett, végtére is ez az első komolyabb slágergyanús dal, amit hamar felvált a kifejezetten pörgős Odin’s Prayer, mely dallal tulajdonképpen maximum üzemmódba kapcsolnak a srácok, és ezt a tempót gyakorlatilag a lemez végéig megtartják. A Between The Enemy Lines akkora Battle Beast vagy más esetben Beast In Black-sláger lehetne, hogy arra garanciát is tudnék adni, Patrik hangja egyébként nem is igazán illik a dalhoz, de mondjuk egy Noora Louhimóval simán el tudnám képzelni, ő bár beletolna némi kakaót is az énekbe, nem beszélve a BIB-es Yannisról.

Daniel Sjögren óriási dicséretet érdemel, mivel az ő munkáján valóban érezni a szenvedélyt és az erőt, méghozzá olyannyira, hogy a Land Of Heroes-ban is simán maga mögé utasítja a gitárokat. Az egész lemezen egyébként furcsamód a dobok és az ének az, ami igazán dominál, a gitárok mintha szabadságra mentek volna, és csak akkor szólnak igazán, amikor szóló van, de még a szinti sem épp úgy szól, ahogyan az be lett harangozva.

A Stake My Claims ahhoz képest, hogy egy középtempós tétel, majdhogynem a lemez egyik legjobbja lett. Végre megérkeznek a gitárok, az egész dal tipikusan bloodboundosan tapadós, és meg merem kockáztatni, hogy az összes dal közül ebben tetszett a legjobban a szóló. Összességében, a Stake My Claims egy tökéletesen megkomponált tétel, csakúgy mint az őt követő Sword An Axe, ami egészen himnikus, a dob és az ének pedig továbbra is maximumon dominál, a gitárok is pörögnek vagy ezerrel, noha tartom azt, hogy lehetnének ennél jóval fajsúlyosabbak is.

A dalcsokor végére az 1066 című dal maradt, amely a Stamford bridge-i csatáról regél, noha továbbra sem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a dal első néhány másodpercéről nekem minden egyes hallgatásnál az Ensiferum Into Battle című dala ugrik be. Elsőre ez a dal sem győzőtt meg teljesen, aztán minél többször hallgattam, annál inkább vált ismerőssé, hiszen azért emlékeztet néhány korábbi dalukra, mostanra viszont ott tartok, hogy napi szinten akár többször is lemegy, mert mégiscsak megvan a maga kis tapadós mivolta. Plusz, ha a csapat rajongói közül akadnak Chelsea-drukkerek, akkor azoknak egészen biztosan ez a dal is ugyanolyan himnusz lesz, mint bármely más tétel.

Nem terveztem novellát írni arról, hogy melyik lemezük miért jó, vagy éppen miért nem, habár az tény és való, hogy az egyetlen korong, amitől tisztes távolságot tartok az pont, hogy a fentebb már többször is említésre méltatott Creatures of the Dark Realm. Nem érezem ellenségesnek a lemezt, de nem is érzek különösebb ingert, hogy újra próbálkozzak vele.

Érdekes, de belefutottam olyan kritikába, amely szerint a Creatures of the Dark Realm egy fergetegesen jó lemeznek lett titulálva, míg a szóban forgó Tales From The North földig lett alázva, megjegyzem szerint pont, hogy fordítva kellene lennie, de mivel nem vagyunk egyformák, így a vélemények is eltérők. Sokak szerint lerágott csont már ez a vikinges téma, és a banda jobban tenné, ha visszatérne a fantasy-világba, mert állítólag abban több az izgalom.

Ennyi idő Trónok harca után (három lemezt alapozott meg George R.R. Martin regényei, meg biztos, hogy a sorozat is) a srácok végre erőt vettek magukon, és változtattak, igaz a sárkányokat most vikingekre cserélték, hogy aztán ezt hány lemezen sütik még el, az egyelőre kérdőjel, de tény, hogy ideje volt már változtatni, és ezt nem felróni kell, hanem inkább értékelni. Visszatérve a lemezre, az szüntelenül b****a a csőröm, hogy néha nagyítóval kell gitárokat keresni, Daniel Sjögren dobos játéka viszont tényleg óriásit szól a lemezen, gyakorlatilag egymaga elvinné a show-t, csakhogy hozzácsapódik még az ének is, ami szokás szerint úgy jó, ahogy van.

Dallista:

1. Tales From The North
2. Drink With The Gods
3. Odin’s Prayer
4. The Raven’s Cry
5. Mimir’s Crystal Eye
6. Between The Enemy Lines
7. Land Of Heroes
8. Sail Among The Dead
9. Stake My Claims
10. Sword And Axe
11. 1066