Klippremier: Nightwish – The Day Of…

8e504ee06d6d39ee8af59c2a710df607_1000x1000x1.jpg

Szeptemberben 20-án jelenik meg a Nightwish tizedik nagylemeze, amely a Yesterwynde címet viseli. A formáció májusban mutatta be újdonságáról az első felvezetőt a Perfume Of The Timeless képében, amely a vegyes fogadtatás ellenére rekordidő alatt vált népszerűvé.

Tuomas Holopainen jóvoltából megtudhattuk, hogy a tizedik lemez elkészítése rendesen megizzasztotta a legénységet, a zenész gyakorlatilag olyannyira tökéletes eredményt szeretett volna, hogy éjt nappallá téve dolgozott a szerzeményeken. Mindazonáltal, a leggrandiózusabb lemezükként számontartott kiadvány egy trilógiát fog lezárni, a dalok pedig egyenesen a múltba fogják kalauzolni a hallgatókat. A zenekar továbbá olyan kulcsszavakat emelt még ki, mint az idő, és az evolúció, és mint kiderült, ezúttal sokkal mélyebb kapcsolat áll fent az ihlet és a szöveg között, mint valaha.

A legendás alakulat a napokban mutatta be második kedvcsinálóját, választásuk pedig a The Day Of… című tételre esett, amely jóval visszafogottabb, mint elődje, a nóta ugyanis a 80-as évek hangulatát idézi, azonban kétségtelen, hogy igencsak különleges atmoszférával rendelkezik.

A csapat most egy hivatalos kisfilmet is bemutatott a közönségnek, amelyet ezúttal is Stobe Harju rendezett, kinek neve gyakorlatilag egyfajta biztosíték, hogy a remek dallamok egy látványban gazdag, és sokat mondó történetet fognak kísérni.

Dallista:

1. Yesterwynde
2. An Ocean Of Strange Islands
3. The Antikythera Mechanism
4. The Day Of...
5. Perfume Of The Timeless
6. Sway
7. The Children Of 'Ata
8. Something Whispered Follow Me
9. Spider Silk
10. Hiraeth
11. The Weave
12. Lanternlight

6630b3a4459dd41b4c9dc2fc_440978493_970946264393324_8194622568728002141_n.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása