Hivatalos formában is debütált az Epica újdonságra, a The Ghost In Me (Danse Macabre) című szerzemény, mely nóta szeptemberben már hallhatóvá vált a zenekar szimfonikus fellépésein. A formáció Camille Saint-Saëns 1874-es Danse Macabre című tételét formálta saját képére, ennek hatására született meg…
Szeptember 20-án jeleníti meg harmadik szólólemezét a Delain egykori énekesnője, Charlotte Wessels. A holland énekesnő korábban már elárulta, hogy a Napalm Records gondozásában érkező újdonsága sokkal keményebb vizekre evez majd, mint az előző, azonos címmel ellátott lemezei, ebből pedig nemrégiben…
Nemrégiben vált hivatalossá a hír, miszerint szólókarrierbe kezd az Epica énekesnője, Simone Simons. A holland pacsirta első önálló korongját teljes egészében honfitársa, Arjen Lucassen babusgatta, aki nemcsak a zeneszerzői feladatok látta el, hanem dalszerzőként is keményen kivette a részét, mint a…
December 8-án kerül boltokba a holland Beyond God vadonatúj, sorban negyedik nagylemeze, ami a The Great Divide elnevezést kapta. Meryl Foreman és csapata mindösszesen tíz dalt pakolt fel a kiadványra, melyek közül korábban a Coronation, az Aphantasia és a Frostbite című dalokat hallhattuk előzetes…