Még idén megjelenhet a dArtagnan ötödik nagylemeze!

noname0_3.jpg

Tavaly márciusban jelent meg a német dArtagnan vadonatúj korongja, ami a Feuer & Flamme elnevezést kapta. A kiadvány a mai napig nagy sikernek örvend a célközönség körében, ugyanakkor a kritikusok is jó szájízzel fogadták a hanghordozót. Véleményünk ITT olvashatod!

A srácok egy közönség nélküli lemezbemutatót is tartottak, az online keretek között zajló eseményre pedig vendégek hada volt hivatalos, – ezzel feldobva a régi és az új slágereket egyaránt. A végeredmény végül azok kezébe is eljuthatott, akik nem tudtak jegyet váltani a show-ra, ugyanis tavaly ősszel piacra dobták a Feuer & Flamme Live című koncertlemezüket. Erről ITT olvashatsz.

Mint ismeretes, a lemezhez kapcsolódó turnét az idei évre csúsztatták, Ben Metznerék pedig reménytől fűtve nézik a naptárt, hogy a közelgő fellépések a járványhelyzet fennállása ellenére is megrendezésre kerüljenek. A közelmúltban egyébként további örömteli hírt osztottak meg a fanokkal, ugyanis kiderült, hogy már javában dolgoznak ötödik albumjukon

Mintegy emlékeztetve a közönséget a koncertekre, a banda legújabb bejegyzése most tovább fokozta a meglepetéseket, hiszen amellett, hogy újfent megosztották a márciusban induló koncert körút állomásait, elárulták, hogy akár még idén polcokra kerülhet várva várt újdonságuk, de az sem kizárt, hogy a közelgő turnén új dalokkal lepik meg a fanokat. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

dArtagnan (@dartagnan_official) által megosztott bejegyzés

 

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása