A tavalyi év legutolsó napján került boltokba a Feuerschwanz vadonatúj lemeze, ami a Memento Mori címet viseli. A korong hatalmas mérföldkő lett a banda történetében, hiszen alig egy hét leforgása alatt megkaparintotta az eladási listák első helyét, maga mögé utasítva többek között az ABBA visszatérő kiadványait.
A Peter Henrici valamint Ben Metzner vezette alakulat eddig sem tolta üresben a járatokat, ugyanis több dalukat is megfilmesítették, emellett folyamatosan rótták az utat a fesztiválszezon alatt és után is egyaránt. A srácok a napokban már küldtek némi árulkodó jelet arról, hogy ezúttal is újdonsággal készülnek, hivatalossá azonban csak most vált, hogy a héten új kisfilmmel kedveskednek!
A német vikingek csütörtökön fogják publikálni vadonatúj alkotásuk, ami a Blinding Lights című The Weeknd-feldolgozáshoz készült. Mint ismeretes, a zenekar minden tagja kiválasztott egy tetszőleges nótát, amit átdolgoztak a lemezre, a szóban forgó nótát maga Ben pécézte ki, aki elmondta, hogy bár nem rajong az effajta zenéért, ennek a dalnak még is van egyfajta hangulata, ami miatt mindenképp megérett egy Feuerschwanz-féle változatra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon