A német Feuerschwanz a napokban tudatta követőivel, miszerint kisfilmet forgattak a Blinding Lights című feldolgozásukhoz, ami immár a sokaid klip lesz az új lemezük repertoárjából. A banda tavaly dobta piacra Memento Mori című nagylemezét, ami függetlenül attól, hogy az év legutolsó napján debütált, hatalmas siker lett a világ minden pontján, olyannyira, hogy egy hét alatt már listavezető volt Németországban.
A srácok azóta sem ülnek a babérjaikon, hiszen ha épp nem a színpadokat szántják fel, akkor valami újdonságon törik a fejüket. Ennek nyomán vehető magától értetődőnek, hogy Todsünden címmel újdonságot jelentettek be, melynek tartalma ugyan még ismeretlen, ám nem kizárt, hogy további feldolgozások sokasága érkezik majd a fedélzetre, ahogyan az sem kizárt, hogy az eddigi átiratokat gyűjtötték össze egy teljes lemezre.
A Napalm Records jóvoltából ma került nyilvánosságra, az eredetileg The Weeknd által jegyzett tétel, mely nótát maga Ben Metzner pattintotta fel a dallistára.