Készül a Mägo de Oz új lemeze!

mdo.jpg

Tavaly szeptemberben töltötte fel a boltok polcait a spanyol mágusok tizenötödik stúdiólemeze, ami a Bandera Negra elnevezést kapta. A formáció – jó szákásához hűen – elsöprő sikereket aratott a kiadvánnyal, melyen egyaránt fellelhetők az érzelmes és a csibészes dalszövegek.

A banda idén októberben egy válogatás-balladalemezzel is megörvendeztette a fanokat a Love And Oz II képében, mely kiadvány a 2011-es Love And Oz folytatásának tudható be. A zenekar ezúttal készült új, még kiadatlan dalokkal, terveik szerint pedig a soron következő turnén elő is adják majd őket.

Köztudott, hogy Mägo de Oz jövőre ünnepli 35 éves fennállását, melynek keretein belül több arénás koncertet is adnak majd, melyek egyike újfent megfilmesítésre kerül, és a zenekar következő DVD-jének alapjául szolgál. A kiadvány természetesen a Diabulus In Opera II elnevezés alatt lát majd napvilágot, ugyanis az első felvétel példájára ezúttal is egy kórus és egy szimfonikus zenekar kíséretében csendülnek fel a szerzemények – nem beszélve a még be nem jelentett vendégekről.

Txus di Fellatio korábban már elmesélte a La Heavy című lapnak, miszerint rég nem hallott klasszikusok is visszatérnek majd a repertoárban, ilyen többek között a Finisterra, a Satania, valamint a Réquiem című slágerek.

„Az egész nyarat és az ősz nagy részét is a 35. jubileumi turnénkkal töltjük majd, és most egy kicsit többet fogunk foglalkozni a múlttal, mint a jelennel. Olyan dalokkal fogunk készülni, melyeket már sokszor kértek tőlünk, ilyen többek között a Satania, a Finisterra, a Réquiem és az El Santo Grial. Ezek mind klasszikusok, de persze logikusan felcsendül majd néhány dal a Mägo mai korszakából is." – fogalmazott.

thumbnail_image001.jpg

A Mägo háza táján azonban sosem áll meg a munka, és mint kiderült a zenekar főnöke már jó pár dalt megírt a következő nagylemezre, amiről elöljáróban mindössze annyit tudni, hogy gőzerőkkel formálódik, rövidesen pedig stúdióba vonulnak majd rögzíteni.

„A Nos han robado la primavera című dalt körülbelül hat hónapja komponáltuk, mivel én folyamatosan dolgozom az új dalokon, most is van 16 vagy 17 új dalom. Ha azt mondom, hogy » irány a stúdió «, akkor elővesszük a már kész dalok egy részét, majd azokat is, amik kifejezetten erre a lemezre készültek.” – mondja Txus a La Heavy riporterének.

„Határozottan gondolkodunk az új lemezen, hiszen már rengeteg dalt megírtunk, 16 vagy 17 új szám van, amihez hozzácsapjuk majd a többit is, amiket később komponálunk.” – erősíti meg.

Fotók: Nat Enemede

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása